Henry Cavill ezúttal Geralt kardjairól mesél

  • Írta: sirdani
  • 2020. január 30.
  • Cooltúra
Link másolása
A Netflix által közzétett videóban Cavill elmeséli, hogy Geraltnak miért is van szüksége két kardra, illetve kapunk egy rövidke ízelítőt a Blavikeni Mészáros kardforgató képességeiről is.

Ugyan a vérbeli The Witcher-fanok feltehetőleg eddig is tudták, hogy egy jó vajáknak miért van szüksége a hagyományos kardok mellett egy ezüstpengére is, viszont a videót nekik is érdemes lehet megtekinteni, mivel rengeteg érdekességet megtudhatunk arról, hogy miként készítik a leglátványosabb fantasy akciójeleneteket. Na meg persze amíg nem jön a második évad, vagy az animációs mellékág, addig úgy is el kell ütni valamivel az időt.

7.
7.
Juha
#6: Azért ahhoz már tényleg egyszerűnek kell lenni. Ok, voltak szimulációk (azt hiszem a piros ruhás nőnél is ilyesmi volt), de aztán szépen elmagyaráztak mindent. Néha még túlzásba is vitték szerintem.
Persze ha nem az első részről van szó, akkor lehetséges, a 2-3-at nem tudom miért, de nem tudtam még végignézni. Tv-ben vagy a végét kapom el, vagy reklám miatt átkapcsolok másra, direkt rákeresni meg sosem jut eszembe valamiért. Majd a 4 előtt talán.
6.
6.
Őrnagy
Aki nem értette az idősíkok közti váltásokat, az próbáljon kicsit koncentrálni. A Mátrix bemutatója után is ezt hallgattam eveken át: "jó film, csak nem tudtam, most hol történik a jelenet"
Istenem...
5.
5.
Juha
#4: Azért némi spórolás tapasztalható volt, Cirit kb. 6 éves korában hurcolták el, a sorozatban meg a "simán szúrható" életkorban van már Brokilon elején is.
4.
4.
manderel
#3: Valószínűleg arra, hogy ha időrendbe teszed az első évad történéseit, Geralt csak nagyon későn csatlakozott volna a történethez. Egyszerűen azért, mert az ő szála később kezdődik.
3.
3.
KaktuszPingvin
#2: Nem értem mire gondolsz. Az 1. és 2.
könyv szinte 100%-ban Geraltról szól.
2.
2.
BrockSamson
#1: Ezert nem ertettem miert volt gondja az embereknek azzal ahogy az idosikokat kezeltek az elso evadban, ha nem valtogattak volna oket, akkor az evad feleig konkretan fel sem tunt volna Geralt.
1.
1.
Slik
remelem a kovi evadban tobb szerepe jut geraltnak
a varazslos resz az evad felet elvitte
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...