Nintendo Switch-hiányt okozhat a koronavírus

  • Írta: gorien
  • 2020. február 18.
  • Biznisz
A koronavírus-járvány a különböző kínai gyárakban is egyre nagyobb fennakadást okoz, amelynek az egyik elszenvedője a Nintendo. Japánban már most is nehéz Nintendo Switchet kapni, de a nyugati piacokon is hiány léphet fel.

A Bloomberg értesülései szerint a Nintendo Switch konzolok utánpótlásában komoly gondokat okozhat a kínai koronavírus-járvány. Ahogy sok cég, úgy a Nintendo is Kínában gyártatja az alkatrészei jelentős részét, a vietnami összeszerelőüzem tartalékai pedig fogynak. Japánt már így is sújtja a konzolhiány: számos kínai szállítmány elakadt a vírus kitörése óta, a szigetország konzol-viszonteladói pedig kifogytak a termékekből.

Ha áprilisig nem oldódik meg a helyzet, az európai és az amerikai piac ellátása is veszélybe kerül. A Nintendo márciusig biztosítottnak tekinti a nyugati üzletek feltöltését, de ha meg is szűnik a vírusveszély Kínában, akkor is több hét kell, mire az ottani gyárak visszaállnak a eredeti termelési szintre. Ez egész évre veszélyeztetheti a konzolok gyártását.

A Bloomberg bennfentes információkra hivatkozva írja, hogy teljes leállásra nem kell számítani, de a konzolszállítmányok száma drasztikusan csökkenhet. A szituációt bonyolítja az is, hogy a Nintendo márciusban jelenteti meg az Animal Crossing: New Horizonst, amelytől épp élénkülő keresletet vár – amit nehéz lesz kielégíteni, ha az összeszerelőüzemek kifogynak az alkatrészekből.

40.
DragonBleacPiece
#39: hát jah, van hal a tengerben még :D
39.
Ooorky
#38: Más is esett pofára :D nem a világ vége.
38.
DragonBleacPiece
#37: hát figyi, van 8 exem, és teljesen ki vagyok égve, nem hiszem hogy találok már akárkit..nem vagyok az a tipikus kopasz, tróger apafigura ami bejön a 20+ csajoknak :D max elmegyek majd 50 évesen külföldre valami kis faluba, veszek egy gabonaföldet, és egy helyi 20-30 éves szöszit elveszek, ezt tudom most elképzelni
37.
Ooorky
#35: Nem hisztizni kell, hanem cselekedni.

Vagy 30 év múlva büszkén mesélheted a nővérkének, hogy kiplatináztad az összes uncharted-et azért nem látogat senki.
36.
Nyarlako
#35: Mert nem tudod mennyi szarságnak is az alapja a feleség, család ha olyat fogsz ki.
Ök meg sokan téged irigyelnek hogy van szabadidöd arra amit szeretsz csinálni.
35.
DragonBleacPiece
hát..néha irigykedem a barátaimra (mint egy savanyú kis hernyó, és annak is érzem magam utána) amiért nekik van feleség, család, stb, én meg a tévém előtt ülök és disgaea 5-ben farmolok. de ilyenkor ránézek az egy méteres dancer of the boreal valley figurámra, és jobb kedvem lesz
34.
Nyarlako
#33: Legalább feldobja a nemi életedet is.
33.
Ooorky
#31: "nem megy nekem a napi bürokrácia, meg felszínesség, napi 12 órát csak felveszek egy álarcot mintha szerepet játszanék..."

Ezért választottam olyan munkát ahol mindenkitől távol senkivel se kell foglalkoznom. Bár a gyerek születése miatt ősszel visszamegyek irodai majomnak, de csak míg megcsinálom a helyszínelő tanfolyamot, utána várnak majd a friss vasúti hullák.
32.
Nyarlako
#31: Sokról nem maradtál le, én mindig örülök annak megszabadultam exemtől és nem csináltam fel mert akkor az életnek és szabadidőnek vége.
31.
DragonBleacPiece
annó kb 15 éve a gimiben wowoztam, 6 évet, és 107 kilós voltam az alatt a 6 év alatt, emberi interakció 0, mindent online (még 18 se voltam), nem láttam a pélóm a hájamtól. volt egy másfél éves időszak amikor nem hagytam el a lakást, akkor még jobban elhíztam, kb 120-ra, utána valami beütött hogy nem akarok szüzen meghalni, és lefogytam 70-re, meg kigyúrtam magam, emberek közé mentem, szocializálódtam, egyetem, meló, és ma már tök más vagyok külsőre ,de belül ugyanaz.. nem megy nekem a napi bürokrácia, meg felszínesség, napi 12 órát csak felveszek egy álarcot mintha szerepet játszanék...alig várom hogy végre olvashassak és játszhassak, és fantasy világokba mehessek :D
30.
Nyarlako
#27: Nem kell felni hogy csak jatszanal mert nem csak kocka vagy hanem otaku is.
29.
Yanez
#27: De igen, nolife vagy. Ezt viszont nem kell szégyellni, mert mindenki csinálja azt, amit szeret, ameddig nem árt vele másnak vagy magának. Mondjuk a túlzott kockulás akár egészségtelen is lehet.
28.
adamsfamily
27.
DragonBleacPiece
nem nolife vagyok, inkább őőő.. gamer :D játszani annyira jó, szerintem sokkal jobb és érdekesebb mint a való élet, való életben nem tudok batman jelmezben háztetőkön ugrálni, mert a mentő visz el gipszben. max az egyetlen ami jó az életben az az utazás más országokba, és megismerni más kultúrákat. 30 vagyok, van munkám, meg 2-3 barátom összesen, volt sok nőm, de nemérzem igazinak az egészet, és egyszerűen nem tudok olyan normie lenni akinek ez az abszolút életcél.. komolyan mondom legszívesebben egésznap játszanék
26.
Nyarlako
https://www.playstation.com/hu-hu/campaigns/2020/playstation-player-celebration/

Csak mert a hírekböl kimaradt.
25.
Kawada
Nyilván sarkított és túlzó a véleményem, ellenben "minden viccnek fele igaz" alapon, bizonyos mélységig tényleg így gondolom. Nyilván vannak ötletesebb megvalósítások. De tapasztalataim szerint a játékok többségében nem ez dominál, hanem a kényszerességre építő baszakodás. Én személy szerint hányok attól, amikor pl. egy God of war-ban 1 óra után találok valami ládát, ami "valami vörösen izzo gyökérszerű szarral körbe van nőve" (akkor ennyit értek meg belőle per pill...), és hirtelen nem tudom, hogy én basztam-e el eddig valamit, vagy csak egy gyűjtögetős szarság része... És persze utóbbi.
24.
Nyarlako
#22: 20+ óra egy héten lazán megvan bár hétköznap csak este 2-3 és hétvégén adok neki de akkor is mást is csinálok közben szóval nem “tiszta” nonstop játékidő.
23.
Yanez
Amúgy, szerintem ha milliomos lennék és nem kéne munkába járni, én is nolife, ergo egy büdös kocka lennék. :)
22.
Yanez
#21: Van akinek tetszik egy játék és addig játszik azzal, míg meg nem lesz a platina. Attól ő még nem nolife. Ahhoz nem szükséges patina. Aki nonstop játszik, nincs családja, barátai, vagy ha van, akkor is folyton kockul, na az a nolife. Aki heti rendszerességgel 20+ órát kockul otthon és nem videojáték teszter, na az a nolife. Van olyan is, aki beteg és folyton otthon van, s így nem sok minden van amivel foglalkozhat, na az csak akkor nolife, ha a sok multimédiás cucc közül csak egyfolytában játszik, pedig a képernyő előtt rengeteg minden mást is lehetne csinálni, és persze nem csak ott.
21.
Nyarlako
#20: Valahol igaza van magamból kiindulva mert valóban nolife és kényszeres egy szar alak vagyok és ha tetszik és game és úgy látom meg tudom csinálni a platinát extrém idegesítő vagy időrabló marhaságok nélkül megcsinálom.
Amit szívből gyűlölök a speedrun, de RabiRibiben bevállaltam mert na.
20.
Yanez
#15: Lol. Előítéletességből jeles!
18.
Nyarlako
#15: Nolife, kényszer beteg ember vagyok akkor hogy maxoltam a kedvenceimet
17.
JohnSpartan
Eggyetlen jàtékot platáztam ki ami nem más mint az R6... eggyetlen acsi izzasztott meg az is az volt hogy nyerj 100 védő meccset egyedül, még az is bugos volt mert 164. re dobta be............. XD
16.
Caleon
#15: El vagy tévedve. A jó acsik elvisznek a játék olyan aspektusaiba, ahová akár a játékstílusod miatt soha nem mennél. Én büszke vagyok a Bloodborne és Uncharted 4 platinámra is és nem vagyok kényszerbeteg. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...