Mégsem Spielberg rendezi az Indiana Jones 5-öt

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 27.
  • Cooltúra
Link másolása
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem Steven Spielberg rendezi az Indiana Jones-sorozat ötödik felvonását. A hírek szerint a Ford v Ferrarit és a Logant is jegyző James Mangold pályázhat a helyére.

A Variety úgy tudja, az eredeti tervekkel ellentétben mégsem Steven Spielberg rendezi az Indiana Jones ötödik részét. Spielberg jegyezte az összes korábbi Indy-filmet, a hírek szerint azonban úgy érezte, "ideje átadni az ostort egy új generációnak". Habár még semmi sem biztos, úgy tudni, jelenleg James Mangolddal tárgyal a Lucasfilm a projekt kapcsán, Spielberg pedig producerként marad a tűz közelében.

Mangold portfóliója ígéretesen alakult az utóbbi években. Ő rendezte a 2017-es Logant, illetve a tavaly debütált Az aszfalt királyait is - mindkét film Oscar-jelölést ért. Annak idején egyébként arról is pletykáltak, hogy a Lucasfilm Mangoldot szemelte ki a Boba Fett-mozi rendezésére, az már más kérdés, hogy a stúdió végül elkaszálta a hasonszőrű antológiafilmek terveit, így a fejvadász kalandjából sem lett semmi.

Az Indiana Jones 5-ben ismét Harrison Ford bújik Indy bőrébe, és mint nemrég megerősítették, a filmet folytatásnak, nem pedig rebootnak szánják a készítők. Ford akkor azt mondta, hogy a forgatási munkálatok "két hónapon belül" elkezdődhetnek, és bár láttunk példát az ellenkezőjére, a rendezőváltás vélhetően felborítja a menetrendet. A legutóbbi hírek alapján 2021 júliusában kerülhet mozikba az új film.

6.
6.
Ps fanboy
#5: Könnyed, szar, akció vígjátékokra mindig van igény. Mára egy Indi is csak hasonló értéket tud megütni.
5.
5.
SgtEversmann
Én nem tudom, de szerintem ennek a franchise-nak sincs aktualitása. Lásd Die Hard. De akár mondhatnám a Halálos Fegyert is. Az, akkor volt jó. Most, mások az igények.
4.
4.
Juha
#3: Szerintem most jó résznek kell következnie, az 1 tetszett, a 2 nem annyira, a 3 igen, a 4 szódával elmegy. Szóval a hullámzásban most megint tetőpontnak kellene jönnie :-)
3.
3.
feher576
Ha nem Mr .Spielberg rendezi , az akkor olyan is lesz, összes része jó volt ,de az öt lesz a leggyengébb akkor. Dehát ez van.
2.
2.
user101
Ebben is kinyírja majd a fia ? :)
1.
1.
Slik
spielberg legutolso filmjeit elnezve lehet jobb is ha nem o rendezi
mangold filmjei szerintem elegge kimagasloak szoval en bizom benne
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...