Resident Evil: Extinction teaser trailer

  • Írta: fojesz
  • 2007. február 21.
  • Cooltúra
Megérkezett a Resident Evil-filmek harmadik akkordjának előzetes videója, mely nagyvonalakban jelzi nekünk, hogy mire számíthatunk az ősz folyamán!
Megérkezett a Resident Evil-filmek harmadik akkordjának előzetes videója, mely nagyvonalakban jelzi nekünk, hogy mire számíthatunk az ősz folyamán!

A HD-minőségben és háromféle felbontásban elérhető videó alapján meggyőződésünk, hogy a látvánnyal semmi gond nem lesz: remélhetőleg maga a film egésze is épp ennyire jóra sikerül! További információkat egy korábbi cikkünkből tudhattok meg a harmadik részről (link alant).

Resident Evil: Extinction teaser trailer
További infók a filmről

6.
6.
Joe.
Az a baj, hogy a játéknak meg volt a maga hangulatvilága (amit hozzá kell tennem a négyesben már nem érezni), aminek köszönhetően a Residen Evil sokak kedvence lett. Az első két részt nézve nem mondhatnám, hogy a pergősségre alaőpoztak volna az alkotók, hanem a megfontolt, finom játékra, hátborzongató kivitellel, a film, aminek semmi köze a játékhoz, pedig annyira pergős akar lenni, hogy már nem sok szereplő marad benne, aki nem tud repülni, vagy átmenni a falon, vagy nem képes valami Isteni csodát végrehajtani. Ennél jobban nem lehet egy ekkora kultusznevet mint a Resident Evil elronta. Meglehet, a Capcom ezért döntött úgy, hogy a Resident Evil 4-et a játkban is csak Biogazard 4-nek olvashatjuk.
5.
5.
tyuklepes
Nagy 0 a köze a filmnek a játékhoz, mindössze annyi, hogy mind2ben Alice a főszereplő de ennyi erővel Alice Csodaországban-feldolgozás is lehetne LOOOOOOOOOOL ... mindenesetre a poszt-apokaliptikus hangulat bejön, egyszer megnézem, ha kijön DVDn :)
4.
4.
Szoftver
Semmi extra meg a trailer-re semmit mondó

3.
3.
ios008
Jaja, elég vicces az egész....

Nem tudom hogyan gondolták, kreativitásból szimplán megbuktak az irók...

Nem az eredeti játékot mondom, hogy kellett volna újragyártani, de azért ebből látszik hogy mennyire gyökerek a filmesek..

Halvány elképzelésük sincs a dolgokról, hogyan kéne csinálni...

Ugyanezt eljátszották Tomb Raider, AITD, Doom, és meg lehet sorolni...

Van rá pénzük, hogy megcsinálják a trash filmeket, de a játékokról semmi képük sincs, és azt remélik hogy majd vki meg is nézi lol

Persze ez szubjektiv vélemény, én személy szerint csalódtam amikor megnéztem az első RE filmet - a második meg még annyira sem jött be.

Persze várom a "Hollywoodi-befejezést" , de sokat nem remélek..

Eddig az egyetlen film, ami tetszett az a Silent Hill volt. Persze azt is épp készülnek elszabni...........
2.
2.
kharami
na végre meg tudtam nézni a trailert! háát semmi köze a játékhoz, mint ahogyan az elsö 2 nek sem volt semmi köze!

Irnak a Tyrant projectröl meg Albert Weskerröl!

Könyörgöm ezek mind mind a játék elsö részében voltak!

Ezt azért lehetett volna egyeztetni na mind1!

Az meg végéképp kiborit , hogy Tyrant nem más mint Alice klonja!Na ez megalol! Tyrant egy nagy karmu szörny volt az elsö részben, amit félkészen engedtek ki!

Nagy resi fan vagyok imadtam a jatékot a 3. részig!

De ez mar LOL!

Majd letöltöm dvd n! Ennyit ér!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...