Minden jól halad a Cyberpunk 2077 fejlesztésében

  • Írta: Baloo
  • 2020. április 9.
  • Hír
A barátságtalan körülmények ellenére is, minden a tervezettek szerint halad a CD Projekt RED következő játékának a készületeiben. Örömteli hír ez, főleg annak tükrében, hogy mennyi más cím csúszik bizonytalan ideig manapság.

"A terveink nem változtak - teljes gőzzel haladunk a szeptemberi megjelenés irányába" - mondta Adam Kiciński, a CD Projekt vezérigazgatója. Kiciński szerint bőven van motiváció a csapatban a kialakult járványhelyzet ellenére is, és minden eszköz rendelkezésükre áll, hogy hatékonyan dolgozzanak otthonról a munkatársaik.

Anyagilag sem kell féltenünk a lengyel srácokat, hiszen a netflixes sorozat sikere kapcsán az új erőre kapott The Witcher 3-eladásokkal remek pénzügyi negyedévet zárhattak.

A fejlesztők már három hete dolgoznak egyébként ilyen körülmények között zavartalanul, így tehát joggal remélhetjük, hogy nem kell lemondanunk a szeptember 17-i megjelenésről sem, nem úgy, mint sok minden másról az elmúlt hetekben sajnos.

12.
Kawada
#10: Az alap one volt kiemelve, de mindegy. Amikor kijönnek vele se lesz kész. Witcher 3-al is voltak gondok.
11.
Nyarlako
#10: Sima One-ról hallottam. De tökmindegy, van annak ott más oka is.
10.
Korio
#9: Hülyeséget írtam, ps miatt jelentettek csúszást.Nem tudták rá normálisan megcsinálni.
9.
Korio
#8: De nem is fogták semmire.Nincs kész ennyi :).
8.
Kawada
#7: Nem,ők már rég elhalasztották fél évvel... :) (tudom, the tlou is volt már halasztva)
7.
Korio
#5: Lengyelek nem hisztiznek :) .
6.
Marcus88
#5: Ne zavarjon,hogy a kettő közt van 4 hónap!
És még ez sem biztos,sok minden változhat még addig.
5.
georgie.70
Érdekes az itt dolgozó fejlesztők munkáját nem akadályozta a korona vírus úgy mint a L.O.U.II-n dolgozókét,biztos másik tér idő dimenzióban dolgoznak! Persze ez jó hír, de a másikon továbbra sem tudok túl jutni:(
4.
Oldman
3#
Lehet egyszerre fog valamikor ránkszakadni 4-5 db várva várt játék, aztán azt sem tudjuk melyikhez nyúljunk. Már ha marad pénzünk egyáltalán addigra játékokra. Na jó, arra marad.. :)
3.
GAMEROD
2 éve azt mondták hogy má' majdnem készen van.
2.
Ati1975
Majd júniusban bejelentik hogy mégis csak csúszik mint mostanában minden.
1.
poeady
Kidobhatnának egy gépigényt a srácok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...