Desperados III - megvan a pontos dátum

  • Írta: szlav
  • 2020. április 21.
  • Megjelenés
Link másolása
Már szinte hallani a poros földúton átgördülő ördögszekér hangját: végre új trailert, és vele együtt fix megjelenési dátumot kapott a Desperados III. Itt az idő tehát, hogy felnyergeljük a lovat és revolvert ragadjunk, hiszen vár minket John Cooper bandája.

Ha kedvelitek a madártávlatból figyelős taktikai játékokat, és nem vetitek meg a revolverektől és dinamittól zengő vadnyugat hangulatát sem, akkor mindenképpen érdemes szemmel tartanotok a Desperados III-at. A Mimimi Games a Shadow Tactics: Blades of the Shogunnal már bebizonyította, hogy értenek a témához, a legfrissebb előzetes pedig arról árulkodik, hogy a Desperados-széria régen várt folytatására is érdemes lesz odafigyelnünk.

De ha nem elég meggyőző a látványosan összeollózott sajtóanyag, akkor olvassátok el Sirdani beszámolóját a játék korai változatáról. "A Desperados III az eddigiek alapján roppant ígéretes címnek tűnik. A klasszikus valós idejű, taktikai lopakodós játékok formuláját sikerült naprakész formába átültetni, ráadásul úgy, hogy az a veterán és az új játékosok számára is egyaránt szórakoztató legyen" - írja kollégánk.

És végül a megjelenésről: a Desperados III június 16-án lát majd napvilágot PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...