Kétezer munkatársat venne fel az Activision Blizzard

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 17.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick a Twitteren hintette el, hogy masszív toborzásba kezd az óriásvállalat: a következő év folyamán kétezer munkatársat vennének fel.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a Sledgehammer Games intenzív toborzásba kezdett, miután a stúdiónak több játékon kell dolgoznia egyszerre ezentúl. Nem ők azonban az egyetlen csapat az Activision Blizzard kötelékén belül, ami hirtelen növekedésnek indulhat: az óriáskiadó a következő év folyamán kétezer embert szeretne felvenni.

Erről maga Bobby Kotick, a cég vezérigazgatója számolt be, arról viszont már nem ejtett szót sajnos, hogy az új munkatársakat milyen arányban osztja szét az egyes részlegei, így az Activision (Call of Duty, Tony Hawk, Crash, Spyro), a Blizzard (World of Warcraft, Diablo, Overwatch) és a King (Candy Crush) között.

Az Activision Blizzard még tavaly kezdett óriási átszervezésbe, amelynek a keretein belül 800 munkavállalóját küldte el. Akkor azt is leszögezte gyorsan, hogy az érintett munkatársak főleg adminisztratív feladatokat láttak el, a fejlesztőik közül pedig senkit nem rúgtak ki, sőt: a jövőben szeretnék növelni a fejlesztési kapacitásaikat, és a fejlesztőik létszámát 20 százalékkal növelni.

Ehhez jön hozzá a most bejelentett terv, amellyel együtt már 11 ezer főt foglalkoztatna a kiadó.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...