Ajánlott olvasmány lesz a This War of Mine-ból

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 22.
  • Érdekesség
A This War of Mine mind a kasszáknál, mind a kritikusoknál jól szerepelt, a minap azonban újabb elismerésben részesültek a fejlesztők: a játék felkerült Lengyelország ajánlott olvasmányokat tartalmazó listájára.

Egy 2019 elején indult kampányt követően Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki bejelentette, hogy a lengyel fejlesztésű This War of Mine helyet kap azon a hivatalos listán, amely az ajánlott olvasmányokat tartalmazza a lengyel diákok számára. A 11 bit studios érthető okokból rendkívül büszke, elvégre ilyesmire nem volt példa korábban.

A Szarajevó ostromáról megemlékező, emberi sorsokra fókuszáló This War of Mine 2014-ben mutatkozott be, idővel PC-re, PS4-re, Xbox One-ra, Switchre és mobilokra is megjelent - tavaly áprilisig mintegy 4,5 millió példányt adtak el belőle. A játék nemcsak a kasszáknál, de a kritikusoknál is jól szerepelt.

A címet a következő tanévtől szerepeltetik az említett listán, a korhatár-besorolása miatt viszont értelemszerűen 18 éven felülieknek ajánlják, közülük is elsősorban azoknak, akik szociológiát, filozófiát, történelmet vagy erkölcstant tanulnak - nekik egyébként ingyenesen elérhető lesz a játék.

7.
poeady
#2: Erról magyarázok hetek óta azoknak, akik nem értik miért a felháborodás a LOST OF US 2 kapcsán
6.
poeady
#1: A Gyűrűk ura szinte olvashatatlan.
5.
Drraco
#4: Mivel +18-as besorolásban van, ezért gondoltam az egyetemistákra. Nem hiszem, hogy pont egy miniszterelnök venné semmibe a korhatárt, de ki tudja. Lehet, hogy neked van igazad.
4.
Gykrizsi
#3: Mondjuk én úgy értelmeztem, hogy középsuliba a tanárok rakhatják be a tantervbe, ha kívánják (végül is utolsó évben már a korhatár sem akadály). Egyetemen meg mindig úgy hittem a tanár dönti el, mit választ szakirodalomnak és ajánlott olvasmánynak. Akkor úgy látszik tévedtem, nem gondoltam, hogy ez egy meghatározott dolog.
3.
Drraco
#1: Valószínűleg azért "ajánlott olvasmány", mert túl sok kategória nincs ebben a műfajban, esetleg még ajánlott film. Másrészt egyetemistáknak ajánlják (nem kötelező), akik valószínűleg a Harry Potteren és A gyűrűk urán már túlestek az általános és gimnáziumi éveik alatt.
Maga a kezdeményezés tetszik, bár kétlem, hogy műfajjá nőné ki magát. Mondjuk lehetne egy Postal ajánlott videójáték a pszichológia-szakosoknak, vagy ilyesmi :D
2.
Mortis
ez az egyik legérdekesebb hír amit a hetekben olvastam( igen, belevéve a folyamatos tüntetéseket is), mivel ilyenre tényleg nem volt még korábban példa. ez a videójáték, mint értékközvetítő médium elismerésének egy nagy diadala: jobban megragadja az egyre figyelemhiányosabb újabb és újabb generációk fantáziáját. az a lényeg, hogy elgondolkodtassa a fiatalokat;maga a játék nyilván nem ér fel egy Dosztojevszkij moralitást vizsgáló regényéhez. vagy a Mann-féle pszichoanalitikus Varázshegyhez ,de arra talán pont elegendő hogy ráterelje a kölköket a feléjük vezető útra.
1.
Gykrizsi
Ez tipikus esete, hogy átesnek a ló túloldalára. Lehet színesíteni az olvasmány listát, hogy meghozzák a kedvet az olvasáshoz, de nem így. Ez mitől olvasmány? Olyan könyveket kell berakni, amit szívesen olvasnak az emberek. Szerintem egy Gyűrűk Ura, Harry Potter tök jó, mert bár lehet, irodalmilag nem túl értékes (gondolok itt a HPre), de abszolut meghatározó. Feltételezem mondjuk 100 év múlva ezek lesznek feladva, vagyis remélem, nem valami idióta kortárs, akit ma senki nem ismer.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...