Breaking: lehúzza a rolót a Mixer

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 22.
  • Gyászhír
Link másolása
A Microsoft váratlanul bejelentette, hogy kiszáll a videostreaming-bizniszből, és kereken egy hónap múlva bezárja a Mixert. Helyette a Facebook Gaminggel szövetkezik majd.

A Microsoft bejelentette, hogy július 22-én bezárja az eredetileg Beam.io néven felvásárolt videostreaming-szolgáltatását, a Mixert. Habár a hír váratlanul jött, annak tükrében érthető, hogy a platform nem igazán tudta megvetni a lábát a konkurensek mellett, a redmondiak szolgáltatása még a YouTube-hoz és a Facebook Gaminghez képest is jócskán lemaradt.

A Microsoft ezzel párhuzamosan elárulta, hogy ezentúl a Facebookkal működik együtt, ennek megfelelően a Mixer nézőit és streamereit is a Facebook Gamingre irányítaná át; az előfizetésekkel rendelkező felhasználókat Xbox-ajándékkártyával kárpótolják, míg a partnerek változatlan körülmények között folytathatják a munkát a Facebook szárnyai alatt.

Az idei első negyedév mérlege a streamingpiacon - a Mixer a koronavírusból sem profitált.

Mindez azért is érdekes, mert a Microsoft elképesztő pénzeket költött a Mixer népszerűsítésére több sztárstreamert is leigazolt, így kötött ki nála Ninja és Shroud is többek között. Ők most eldönthetik, hogy a Facebookkal folytatják a karrierjüket, vagy továbbállnak - nem olyan meglepő, hogy a pletykák szerint egyikük sem írt alá a cégnek, és jó eséllyel a Twitchen látjuk majd őket viszont.

A Microsoft bevallása szerint a Project xCloudnak döntőszerepe volt a Mixer beszántásában. A redmondiak tervei szerint a felhőalapú játékszolgáltatás egyik fontos funkciója lenne, hogy a nézők azonnal, egyetlen kattintás után játszhassák a streamelt játékokat - ilyesmit a Google is tervez a Stadia kapcsán -, a Mixernek azonban nem volt elég elérése ahhoz, hogy meg tudja szólítani azt a "kétmilliárd játékost", akikre a Microsoft lő az xClouddal.

A Facebook szerinte tökéletes partner erre, de azért azt is érdemes megjegyezni, hogy Zuckerbergék cége az egyetlen, amely a jelenlegi állás nem tervez konkurálni a Microsofttal semmilyen szinten. A Google-nek ugye ott a Stadia, és a hírek szerint a Twitchet birtokló Amazon is saját cloud gaming platformban gondolkodik.

Habár a Mixer, mint szolgáltatás megszűnik, a mögötte lévő technológia tovább él majd - a Microsoft első körben a Teamsben tervezi bevetni.

23.
23.
user101
Nem nézek steamet, yt-on nézek vissza vod-ot. De pont azért nézem, mert vagy nincs meg a platform amin épp játszik, vagy mert beleadja a saját személyiségét és röhögök rajta, hogy mit össze bénázik. Unalmas streamert senki sem néz, el is tűnnek nyomtalanul... Aki érdekes az meg megmarad. Ellenpélda: dancsótány. :)))
22.
22.
godach
#18: Én sem tudtam elképzelni, de főzés közben vagy gyerekvigyázás alatt nagyszerű szórakozás.
Kicsit összetettebb a dolog. Ott is kialakulnak közösségek, beszélgettek a többi nézővel stb. Csak közben játszik valaki. Ugyan annyi időt elcsesz az ember itt is, hogy olvasod a másikat. "Ott meg mozog a háttér"
21.
21.
supair
Pedig a Mixer minosege gyorsasagra ütős volt.
20.
20.
BrockSamson
#18: En is ezt mondtam apamnak, mert allandoan focimeccseket nezett a teveben. :D
19.
19.
leviske
Na emiatt a hozzáállása miatt féltem a Microsofttól az Obsidiant. Az egyik vezető még tolná a pénzt a projektbe (alig fél éve szerződtették Ninja-t és Shroudot), az egyel felette ülő meg egy huszárvágással vet véget az egész platformnak.
18.
18.
Neo1989
Én sosem fogom megérteni, hogy mi abban a jó, hogy mást nézel ahogy játszik.
(Kivéve az elakadtam valahol No Commentary-s videók. Meg az ilyen bemutatók E3...)
Bár a YT meg a Twitch ellen esélye sem volt. Ez a 2 önmagában lefedi lényegében a teljes "piacot".
16.
16.
delphijos
#15: Jó, ha nem emlékeznék, nem is írom :D
15.
15.
supair
#14: Azert egy Dreamcastra emlékezünk ám.
Mellé egy Yu Suzuki Shenmue,Crazy Taxi,Omikron............mondd hogy Te is!
14.
14.
delphijos
#13: Hát az AMD-Intel ügy az még nem is olyan amire gondoltam. De egy Blackberry sehol sincs , Nokia szintén, MS mobil divízió beszántva, Google+ ( jó ez sose állt nyerésre ) , senki se emlékszik a Myspace-re, a Sega konzoljaira ( meggyőződésem hogy ha a WiiU után a Switch is bukik, a Nintendo is kiszáll ) , és lehetne folytatni a sort....
13.
13.
adamsfamily
#12: Igen,valószínűleg meg fog.A Geforce now szerintem akkor már jobb opció,mint a Stadia.Na meg a Google is szereti kinyírni a saját termékeit,ezért az emberek se igazán bíznak benne.
Az utolsó 2 mondatod pedig teljesen igaz.A pc piacon ott van most az AMD-Intel "verseny".Az AMD elég szarul állt,az Intel pedig jó pár évig csak ráncfelvarrásokat végzett a processzorain.Most meg hirtelen nem igazán tudnak mit kezdeni,hogy az AMD előállt a Ryzenekkel és azokat is elég gyors tempóban fejleszti.
Nem baj,ha van egy kis verseny,mert annak általában a fogyasztóréteg a nyertese.
12.
12.
delphijos
#10: Jelenlegi formában a Stadia nem valami vonzó, de nyugodt lehetsz, a stream gaming meg fog “telepedni”. És a Stadia inkább konkurencia. Azt meg sose lehet mondani hogy “győztünk”, ráadásul az xcloud még nincs is kereskelmi használatban. Sok cég ült a trónon sok helyen az elsőség biztos tudatában. Aztán....
11.
11.
#7: Ja, de nekem annyira van szükségem erre a tagolódásra videókkal kapcsolatban, mint a mókusnak az erdőtűzre. Bár ilyen streamer ninjákat nem nézek, de nem szeretném ha az lenne, hogy egy idő után a youtuberek is ide-oda aláírogatnának és a tököm tudja milyen szakadár oldalon kelljen keresgélnem valakit is ffs
10.
10.
adamsfamily
#9: Mondták,hogy a Google a konkurencia,csak senki se tudja,hogy miben.A Stadia jelenleg egy halálra ítélt platform.A telefon bizniszből kiszállt a Microsoft.
Szerintem a MS már kinyírta a Google-t cloud gaming fronton,csak az xboxról való külső hálózatra streameléssel és akkor még sehol sincs az xcloud.
9.
9.
delphijos
#8: Gondolom ez meg üzleti döntés volt, a Google nagyobb rivális lehet gaming vonalon. Nem a szolgáltatás minősége lehetett a döntés hátterében.
8.
8.
adamsfamily
Egyedül az inside xboxot néztem rajta,amikor még adtak dolgokat érte.Mondjuk nem értem,hogy mi értelme volt kifizetni a dollár milliókat a Streamereknek,ha fél évre rá lehúzzák a rolót.Szerintem nem maga a produktum volt a szar,hanem a marketing(vagy éppen annak hiánya).Mondjuk a facebook gaming nem tudom milyen,de a f****m se kapcsolná a fiókját a facebookhoz,miközben évente legalább egyszer kiszivárog onnan valami(jelszó,e-mail cím,stb.).Nem egyszer volt rá példa,hogy valami nyomorult megpróbálta feltörni a fiókomat,csak ugye jött az értesítés,hogy ismeretlen eszközről próbáltak belépni.A Youtube gaming szerintem jobb választás lett volna,ha nagyon hanyagolni akarják a Twitchet.
7.
7.
Drraco
Legalább pár hétig megint jöhetnek a hírek, hogy melyik streamer melyik szolgáltatóval kötött új szerződést.
6.
6.
delphijos
Hát mondjuk nem belőlem gazdagodna be egy game stream szolgáltatás ( maximum akkor nézek meg valamit ha kiváncsi vagyok egy játékra huh milyen, de talán sikerült a legkevésbé vonzót választaniuk ( már ami engem illet ). Én a FB video szekcióját se szeretem. De üzletileg persze megértem hogy miért pont ők....
4.
4.
Aanash
Talán egyszer ha ránèztem erre a mixerre.
A Twitch szintèn nem èrdekel.
Youtube-on ott vannak a videók ès a stream is lehetsèges ez így nekem egyszerű ès kènyelmes.
3.
3.
C0m1n65un
#2: Pontosan ugyanígy vagyok én is!
2.
2.
godach
Nem vagyok rettentő nagy néző, de életemben talán egyszer kattintottam rá. Egyszerűen nem érdekelt. A Twitch meg olyan undorító számomra, hogy még ha valaki ott nyomna olyan műsort ami tetszik, akkor se nézném (igazából nem tudom miért). Facebook az arcába tolja az embernek így néha ott elidőzök de számomra marad a youtube ilyen téren.
1.
1.
RebornSoul
Kicsit azért sajnálom. Sokkal stabilabban és sokkal jobb minőségben tudtam streamelni Mixeren, mint a Twitch-en, ráadásul abszolút valós időben, késés nélkül. Plusz eleinte (amíg a funkció ki nem lett véve) két kattintással el lehetett indítani a streamet Win 10-ről, és nem kellett OBS-sel, meg egyéb kőkorszaki programokkal szarakodni. Igaz, szökőévente, ha egyszer streamelek, de jó cucc volt. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...