Marvel's Avengers - miben más a next-gen változat?

  • Írta: gorien
  • 2020. június 23.
  • Hír
Link másolása
Már csak egy nap van hátra a Crystal Dynamics prezentációjáig, amin ismét többet mutatnak a Marvel's Avengersből. Addig is azzal hangolják a népet, hogy bejelentették, az újgenerációs konzolokra megjelenéskor elérhető lesz a játék.

A Marvel's Avengers szeptemberi megjelenése egyre csak közeleg, és mivel februárban láttuk utoljára mozgásban a játékot, nagyon is ideje már, hogy ismét mutassanak nekünk valamit belőle. A fejlesztők holnap este hétkor jelentkeznek a YouTube-csatornájukon a War Table elnevezésű streamjükkel, amelyen végre ismét kapunk ezt-azt, de még előtte, mintegy emlékeztetőül, gyorsan bejelentették, hogy a játék a next-gen konzolokra is megjelenik.

Azt eddig is tudtuk, hogy szeptemberrel a Marvel's Avengers elérhető lesz PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Stadián, de most már biztos, hogy karácsonyra akár várhatjuk az Xbox Series X és a PlayStation 5 mellé is. Természetesen, ha már korábban beszereznénk a játék jelengenerációs példányát, azt ingyenesen frissíthetjük fel az új konzolokra. A két konzolgeneráció között a cross-play is elérhető lesz.

A blogposztban azt is elárulták, mit várhatunk a játék PlayStation 5-ös változatától. Gary Snethen, a Crystal Dynamics technológiai vezetője szerint a PlayStation 5 segítségével sikerült a játék Foundation motorjának határait feszegetni. Mind grafika, mind teljesítmény szempontjából többre képes, mint a PS4-es változat – jobb textúrafelbontás, jobb élsimítás és sok más funkció dolgozik azért, hogy a lehető legjobb látványt kapjuk. A konzol SSD-jének hála pedig szinte nem is kell töltőképernyőkkel számolnunk, így a játék hatalmas világa pillanatok alatt teljes pompájában tárul majd elénk.

7.
7.
Falcon
#5: Azt várhatod szerintem..... én ugyanezt játszottam el az előző generációban aztán sikerült 1 év várakozás után 20 ezret sporolni annyit meg nem ér az a pénz nekem ugyhogy mindkét konzol elsö nap meglesz
6.
6.
Norbaszki
#4: Ahahahahahahahahah :`D
5.
5.
elgeri
Hosszú a játék backlog-om, plusz van már 2-3 olyan játék, ami érdekel azok körül, ami rögtön kap újgenes patchet (hívjuk akárhogyan is).
Szóval az új haditerv: játszok tovább a jelen generációs játékokkal, erős leszek és nem veszem meg / kezdem el rögtön az idei őszi játékokat... és jövőre, az első gép akciónál jöhet számomra az új gen.
4.
4.
PaprikaJancsi
Az év legjobban várt játék nálam, már az első trailerrel meg ettek. Elképesztően király lesz. Csak abban reménykedem, hogy nem egy 4-5 órás kampányt fognak eladni nekünk 20ezer forintért.
3.
3.
BockÚr
Vicc lesz ez a játék... legalábbis az jön le abból amit eddig tudott mutatni
2.
2.
Zuzmo
#1: Valamivel el kell adni őket...
1.
1.
Annyira örülök, hogy konzolon fel lett fedezve ilyen 10-15 éves dolog, mint SSD és most minden egyes cikkben, riportban, videóban külön el van mondva, hogy ettől gyorsabban töltenek a játékok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...