Bemutatkozott a Test Drive Unlimited: Solar Crown

  • Írta: szlav
  • 2020. július 7.
  • Bejelentés
Hosszas kihagyás után a Nacon és a KT Racing újraélesztette a Test Drive-sorozatot. A Solar Crown alcímen futó folytatás megjelenése valószínűleg még a jövő zenéje, hiszen csak egy rövidke teasert kaptunk hozzá.

Legutóbb 2012-ben, az abszolút felejthető, Ferrari Racing Legends alcímen futó epizód során találkozhattunk a Test Drive-sorozattal, így itt volt az ideje, hogy az egykor nagy becsben tartott széria újra felpörgesse a motorokat. A korábbi híreknek megfelelően a Nacon és a KT Racing (avagy Kylotonn) gondozásában készül a Test Drive Unlimited: Solar Crown, melynek első teaserét már most megleshetjük:

Egyelőre nem sok részletet tudtunk meg a versenyjátékról, de Alain Jarniou, a Solar Crown kreatív igazgatója annyit elárult, hogy az új Test Drive fizikai motorja ismerős lesz azok számára, akik játszottak a Kylotonn WRC-játékaival. Kár lenne azonban ezen felül összehasonlítani a két játékot, hiszen a Solar Crown versenyzőinek elsősorban az aszfalton lesz a helye a Bugatti, a Dodge, a Ferrari, a Koenigsegg, a Porsche és a Lamborgini által gyártott járgányok volánjai mögött.

Az elmondottak alapján óriási szabadságot kapunk majd a játékban, hiszen egy teljes, valódi sziget 1:1-es mását autókázhatjuk majd be szabadon - azt sajnos egyelőre nem árulták el, hogy pontosan melyik sziget ad majd otthont a versenyeknek. További érdekesség, hogy nem csak a járműveink által, de a saját pilótánk személyre szabásával is kifejezhetjük majd magunkat a játékban - ha tippelnünk kéne, ez valószínűleg a többjátékos módban kaphat majd lényeges szerepet.

18.
Formula1fanatic
#16: Igen, a Stunts is megvolt :D
17.
Őrnagy
#15: Én az életemet három 50 éves szakaszra osztom : első 50 a boldog gyermekkor, második 50 az érett férfikor, a harmadik 50 pedig a bölcs öregkor :D
16.
Juha
#8: A TD3 nagyon király volt akkoriban, irányjelző, ablaktörlő működtetése stb. sokat dobott a hangulaton. Én is 386-oson toltam, 33 Mhz-en.
Ami még ezt az élményt fokozta, az a STUNTS! :-)
15.
zozo76hun
#9: Akkor -gondolom- mar nalad is javaban a "B" oldal porog... :)
14.
Formula1fanatic
#12: A rendőröket kifelejtetted :) Emlékszem az F40 volt az amivel a legkönnyebben meg lehetett lógni előlük :)
13.
Formula1fanatic
#8: Azokkal én is játszottam sokat, de én már 386-oson utólag visszamenőleg :D
12.
GAMEROD
A Test Drive csak a 90-es évek közepéig volt Test Drive, amikor még az Accolade alatt állt, arról szólt hogy tesztpilóta vagy, és mész az úton meg néha tankolsz. Ez a cím volt talán a legelső belsőnézetes autós játék, azért is volt korszakalkotó. Amik azóta kijöttek akár jobb, akár rosszabb minőségben már közük nincs az eredetihez.
10.
Zuzmo
#4: Állítólag a kaszinó miatt, ami már volt a 2-ben is mint dlc tartalom.
9.
Őrnagy
#8: A Commodore Világ volt a kedvenc újságom! Mennyit röhögtem a levelezés rovaton! :D
8.
zozo76hun
Gyerekek!

Test Drive 1 (1987)
Test Drive 2 (1989)

Commodore 64-en 1987-89 tajekan!!!
Azaz eleterzes, az a felling!
Szerencsesebbek Amiga vagy Atari ST-n.

Forgatva a Commodore Vilag / Spectrum Vilag szamait (megvan, az ossszes), olvasva a jatekleirasokat (vegigjatszasok!!!), fantasztikus volt!!! :)
SOHA nem jon vissza mar... :(

Kicsit elkalandoztam. Volt meg egy (turheto, 3D vektorgrafika) 3 resz, lehet csak PCn?
Utana mar nem tudott jo lenni a sorozat.
7.
Rókalesőcipő
#6: Sajna nekem a TDU1 full kimaradt. Esetleg be lehet valahol pótolni? GOG?
6.
Formula1fanatic
#1: Szerintem az árnyéka volt az első résznek, több ponton el volt cseszve a játék, de ha önmagában nézzük persze egy jó árkád autós game volt az is. A legutóbbi Test Drive-ok messze jobbak/élvezhetőbbek a mai nfs-eknél.
5.
Formula1fanatic
"Legutóbb 2012-ben, az abszolút felejthető, Ferrari Racing Legends alcímen futó epizód során találkozhattunk a Test Drive-sorozattal" Miért kell zöldségeket írni? Egész jó autós árkád játék volt az.
4.
Rókalesőcipő
Hmm... de vajon minek a pegi18? Csúnya beszéd? Ábrázolt alkoholfogyasztás? Erőszakot kizárnám. Mikrotranzik? Esetleg egy csipetnyi erotika is bele lesz csempészve? Lenge ruhák a karinak? A TDU2 pegi12 volt és abba is volt miniszoknya, picsanadrág, de ha jól emléxem egy szál bikinibe is lehetett csapatni. Később lett hozzá nudi mod is de az iszonyat béna volt, nem is használta szinte senki.
3.
Anti4730
Vegre egy uj autos open world jatek.
1.
Rókalesőcipő
Én nagyon szurkolok neki, a TDU2-t imádtam. Jó lenne már egy méltó vetélytárs a Forzának!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...