Jócskán megtolta a Steam a Sea of Thieves szekerét

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 20.
  • Biznisz
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Sea of Thieves, amely a készítők szerint jobb formában van, mint valaha. Természetesen a steames rajt is közrejátszott ebben, az elmúlt hónapot rekorddal zárta a játék.

A Rare egy blogposztban jelentette be, hogy a Sea of Thieves játékostábora mára 15 milliósra duzzadt. Ez persze nem egyenlő az aktív játékosok számával, ráadásul az Xbox Game Pass-előfizetéssel játszók is beleértendők, ennek ellenére nem rossz teljesítmény ez, különösen a legutóbbi, januári helyzetjelentés tükrében - akkor 10 millió játékosról számoltak be a készítők.

Ebből már sejthetitek, hogy mostanában különösen jól hasít a kalózos játék, amit a Rare meg is erősített: a csapat állítása szerint 2020 első felében több játékosuk volt, mint a teljes 2019-es év során, márpedig a tavalyi esztendő erősebben sikerült, mint a 2018-as. Ebben persze nem kis szerepe volt a múlt hónapban megjelent és azóta több mint egymillió példányban elkelt steames változatnak: a júniust rekord számú, 3,3 millió játékossal zárták a fejlesztők.

11.
Bluverkill
Hmm jó nagyra nőt ez a játék. De ugye sok mindenki szerint dead game :)
8.
crytek
Ezért go MS egy Gears of War kollekciót steamre!!!
Meg jöhetnek a korábbi Forzák is!!
3.
Daniel21
#2: Akkor miből (külsős címeken kívül) lenne nekik hasznuk? :D
2.
Őrnagy
#1: Nekem van egy olyan titkos véleményem, hogy a játékágazatból a Micronak több bevétele is lehet (talán), mint a Sonynak. Igaz, hogy kevesebb konzolt ad el, de azon nincs is nagyon haszon. És igaz, hogy kevesebb AAA címe van, de állítólag azon sincs nagy haszon. Úgyhogy nem gondolom, hogy a Microsoft pénzügyi részlegét ostobák vezetik.
1.
Neotechtr
Így lehet pénzt csinálni egy ilyen játékból. Jól tette a micro, hogy nem hagyta xbox exkluzívnak és mint látjuk, az is csak pénzt hoz, ha az amúgy windows boltban és gamepass-ben is könnyen elérhető játékot kirakja még Stream-re is. Sok kicsi sokra megy végül is és közben jön a lé. Hogy pénz minek kell nekik azt meg nem is értem. Olyan, mint vizet vinni a tengerbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...