Lássuk a mai Nintendo Direct Mini újdonságait!

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 20.
  • Videó
Link másolása
A Nintendo ma reggel harangozta be, hogy délután újabb Nintendo Direct Mini-epizódot vetít majd le a rajongóknak, ezúttal ráadásul kizárólag a külsős fejlesztésekre fókuszálnak majd.

Habár azt lehetett sejteni, hogy a műsor nem lesz nagy durranás, a végeredmény talán még rosszabb lett, mint vártuk: az epizód alig nyolc perc hosszú volt, és mindössze öt játékot villantottak meg benne.

Ha szeretnéd visszanézni a teljes anyagot, alább megteheted, lejjebb pedig kiszemezgettük nektek a bejelentéseket egyesével is:

Lássuk tehát a Nintendo Direct Mini újdonságait:

  • Három fizetős DLC érkezik a Cadence of Hyrule-hoz, egy karakter-, egy zene- és egy sztoricsomag. Az első már ma elérhetővé válik, a többi pedig valamikor később érkezik; a kiegészítőkre szezonbérletet is válthatunk, október 23-án pedig újra kiadják az alapjátékot, immár a DLC-kkel együtt.
  • Új karakter mutatkozott be az egyébként multiplatform Rogue Companyhoz.



  • Kedvcsinálót kapott a WWE 2K Battlegrounds.
  • 2021 tavaszán remastert kap a Shin Megami Tensei III: Nocturne Switchre (és PS4-re).


  • Végül kaptunk egy új előzetest a Switch-exkluzívnak ígért Shin Megami Tensei V-höz. Érdekesség, hogy a játékot már a Nintendo Switch leleplezésével párhuzamosan belengették nekünk a készítők - most már csak 2021-ig kell várnunk rá.


Az év hátralévő részében még számíthatunk hasonló műsorokra a Nintendo ígérete szerint.

7.
7.
DragonBleacPiece
ughhh dejó, épp shin megami tensei 1-ezek snesen
6.
6.
TrishtanAG
#1: Az SMT a Persona "anyasorozata"
.
5.
5.
Ganzer
Shin Megamik jöhetnek, már rohadtul várom.
4.
4.
#3: Ha most ránézel, akkor az Attitude éra és a 10-es évek is elég jók ahhoz képest, hogy ma mi van, pedig akkoriban azt tartotta az ember szarnak. De én pankrációs játékokból az ilyet értékelem, ami full agyhalott és mindenki ugyan olyan fiatal benne. Tisztelet a mestereknek, Edge kapásból pre-order karakter.

Akarsz egy jót mortálozni, akkor ajánlom a WWF Wrestlemania Arcade Game-et 1995-ből. Itt is ugye Shawn Michaels...

https://youtu.be/dshrU4jxKEA?t=21

Brother!
3.
3.
Ooorky
#1: Az nem "valódi" Zelda, egy átskinezett Crypt of the Necrodancer.

Pankráció jó, de csak a klasszikus 80-as évekbeli, mostanra eléggé kiégett.
Brother!
1.
1.
Nem rossz felhozatal. Ez a Shin nevű nem tudom mi, de szimpatikus. Nyarlako te vagy a szakértő. Pankráció nagyon bejön, de ne higgyetek nekem, hogy jó buli egy ilyen játék, valójában csak retardált vagyok és azért tetszik. Az a 2D-s Zelda is lehet jó, de tényleg tudtak újítani a klasszikusokhoz képest ilyenekkel, hogy DLC és season pass. Na de mikor jön a Breath of the Wild 2?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...