Bemutatkozott az Amazon felhős játékszolgáltatása

  • Írta: fojesz
  • 2020. szeptember 24.
  • Bejelentés
Lényegében nyílt titok volt, hogy az Amazon is belevágott egy saját felhőalapú játékszolgáltatás kifejlesztésébe, a Lunáról pedig az imént rántották le a leplet. Lássuk, hogy mit ígér a cég a Stadiával és az xClouddal szemben!

Az Amazon hivatalosan is leleplezte a saját cloud gaming szolgáltatását, a Lunát. Habár azt még nem tudni, hogy mikor rajtolhat el a rendszer, a korai hozzáférésért már lehet regisztrálni a cégnél - üröm az örömben, hogy egyelőre csak Amerikából. Az Amazon állítólag legalább harminc napig szeretné fenntartani az early access-állapotot, utána következhet csak az éles rajt.

A Luna PC-n, Macen, a Fire TV- és az iOS-eszközökön keresztül lesz elérhető kezdetben, az androidos verzió később érkezik hozzá. Az utóbbi hetek csörtéjét látva annyira nem meglepő az sem, hogy az Apple készülékein csak Safari böngészőn keresztül használhatjuk a szolgáltatást, natív alkalmazás nem készül hozzá.

A szolgáltatásra regisztrálók kezdetben havi 6 dolláros bevezetőáron használhatják a Lunát, ezért cserébe mindenféle felár nélkül férhetnek hozzá a cég által gondozott játékkatalógushoz. Ez kezdetben olyan címeket tartalmaz majd, mint a Resident Evil 7, a Control, a Panzer Dragoon, az A Plague Tale: Innocence, a The Surge 2, a Yooka-Laylee and the Impossible Lair, az Iconoclasts, a GRID, az Abzu és a Brothers: A Tale of Two Sons.

A Luna üzleti modellje átmenetet képvisel a Stadia és az xCloud opciói között, a fenti Luna+-előfizetéssel ugyanis még nem férhetünk hozzá a szolgáltatáson keresztül elérhető összes játékhoz, ehhez más úgynevezett csatornákra is be kell neveznünk. Ubisoft-csatorna például biztosan lesz, ebben már a megjelenésük napján helyet kap az Assassin's Creed: Valhalla, az Immortals: Fenyx Rising és a Far Cry 6 is.

A Luna értelemszerűen az Amazon Web Services szerverein fut majd, az ígéretek 4K felbontás és 60 fps mellett streamelhetjük a játékokat, méghozzá maximum két eszközön egyszerre - az Amazon szerint egy óra 1080p-s játék nagyjából 10 GB adatforgalmat generál. A Lunához egyetlen hardver készül, mégpedig egy 50 dolláros Alexa-kompatibilis kontroller, amely a Stadia irányítójához hasonlóan közvetlenül csatlakozik a szerverekhez a kisebb késleltetés érdekében. A Luna ennek ellenére más bluetoothos kontrollerrel, illetve egérrel és billentyűzettel is használható.

Az Amazon - a riválisokhoz hasonlóan - arra készül, hogy integrálja a szolgáltatásba a videós streamingplatformját, a Twitchet, ami azt jelenti, hogy akár egy Twitch-közvetítést nézve is elindíthatjuk a kiszemelt játékot. A Google hasonló kapcsolatot szeretne megvalósítani a YouTube-bal, míg a Microsoft pont azért szántotta be a Mixert, és paktált le a Facebookkal, hogy ő is összehozhasson hasonlót.

2.
Őrnagy
Aszimmetrikus kontroller! Most kibújt a szög a zsákból!
1.
kennethparker
Higher education is a lofty endeavor with as many difficulties in its path as there are opportunities. ScholarOn provides Student Success Expert Answers for every learning need possible. Satisfied students over a decade remains our achievement in the online academic industry.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...