Halo Infinite - még egy vezetővel kevesebben

  • Írta: gorien
  • 2020. október 28.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Rájár a rúd a Halo Infinite-re. Nem elég, hogy végül mégsem lesz az Xbox Series X nyitócíme, és 2021-re csúszik, a fejlesztőcsapatban is folyamatos a jövés-menés. Most Chris Lee, a 343 Industries feje lép hátra a projekttől.

A Halo Infinite gameplay bemutatója nem aratott osztatlan sikert, ám nem ez volt az egyetlen ok, amiért a játékot végül áttolták 2021-re. A fejlesztésért felelős 343 Industries gárdájában folyamatos a mozgás: tavaly Mary Olson executive producer és Tim Longo kreatív igazgató hagyta ott a projektet, idén néhány veterán munkatársat vettek fel, amit most egy újabb távozás követ.

A Bloomberg tudta meg, hogy Chris Lee, aki végig felügyelte a játék fejlesztését, már nem dolgozik a Halo Infinite-en. Lee egy évvel a 343 Industries alapítása után csatlakozott a csapathoz, és 2016 óta a társvezetője a stúdiónak. Lee annyit nyilatkozott az újságnak, hogy hisz a csapatban, és biztos benne, hogy egy nagyszerű játékot szállítanak majd le, épp ezért találta időszerűnek, hogy hátrébb lépjen, és más jövőbeli lehetőségeket keressen.

A Microsoft megerősítette, hogy Lee továbbra is az alkalmazásukban marad, és noha a Halo fejlesztésében már nem fog részt venni, hálásak az eddigi munkájáért.

13.
13.
MUNRO86
#6: Na ez nem igaz, a halo játékmenete nagyon egyedi, semelyik másik fps nem hasonlítható hozzá.
12.
12.
kopic
Mert ha mar a rendezo is lelecel, es 21 vegen jonne ki akkor megis hogy allhat a fejlesztes? 50-60%? Ha igen, akkor tuti hogy 2022-ben fog jonni. Szegyen.
4.resszel hagyni kellett volna a sorozatot
11.
11.
kopic
Forumon olvastam hogy ő volt aki kitolta a reveal-t...
Am sztem jovore sem fog kijonni
9.
9.
Tokodboy
Elhagyják a süllyedő hajót......
7.
7.
Őrnagy
#5: Úgy olvastam berúgott...
5.
5.
adamsfamily
#2: Már beugrott Joe Staten.Elvileg Chris Lee azért lépett ki,mert félre lett állítva.
2.
2.
Oistrakh01
Bungie-tól ugorjon be valaki helyette,és akkor talán lehet még egy jó játék belőle mert a 343 eddig csak lehúzta a halo franchiset.
1.
1.
lesik20
Elég cinkes a helyzet a mikinél, az a gáz hogy a Halo már nagyon lerágott csont, 3-nál vége kellet volna érnie a Main storynak és inkább Spin-Off Játékokat kellet volna késziteni mint amilyen az ODST vagy a Reach volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...