Csúszik a Far Cry 6 és az új Rainbow Six is

  • Írta: fojesz
  • 2020. október 29.
  • Csúszás
Link másolása
A Ubisoft legutóbbi pénzügyi helyzetjelentéséből tudtuk meg, hogy késni fog a Far Cry 6 és a Rainbow Six: Quarantine is. A két játék megjelenésére csak valamikor március után számíthatunk majd.

Habár a Ubisoftnak alapvetően jól sikerült az aktuális üzleti évének első fele, szomorú híreket is hozott a cég pénzügyi helyzetjelentése, hiszen a Far Cry 6 és a Rainbow Six: Quarantine megjelenését is elhalasztották a következő üzleti évre.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi tervek szerint a két játék valamikor a 2021 áprilisa és 2022 márciusa közötti időszakban fog megjelenni. Az új Rainbow Sixről sajnos eddig sem tudtunk sokat, a Far Cry 6 viszont február 18-án jelent volna meg az eredeti elképzelések alapján. A Ubisoft a koronavírus-járvány miatt home office-ból zajló munkálatok kihívásaival magyarázta a késést.

Ami a számokat illeti, az aktuális üzleti év első felében, vagyis idén április és szeptember között 757 millió eurós forgalommal zárt a Ubisoft, ami 8,5 százalékos növekedést jelent éves szinten - az üzemi eredmény 48,1 millió euró volt. Érdemes kiemelni, hogy különösen az első negyedév sikerült erősen, a folytatásban ugyanis már enyhe csökkenés is megfigyelhető volt a bevételek terén - érdekesség továbbá, hogy az összforgalom 86,8 százaléka származott digitális csatornákból.

Az aktuális negyedév rendkívül erős lehet a cég várakozásai szerint, a bevétel elérheti a 860-960 millió eurót is, miközben a tavalyi év hasonló időszakában 455,5 millió eurónál állt meg a számláló. Ez persze nem meglepő annak tükrében, hogy a Watch Dogs: Legiont követően az év végéig elrajtol az új Assassin's Creed és az Immortals: Fenyx Rising is, míg tavaly csak az új Ghost Recon szerepelt a kiadó felhozatalában.

A teljes évre vonatkozóan azonban már csak 2,25-2,4 milliárd eurós forgalommal számol a kiadó a korábban becsült 2,35-2,65 milliárd helyett: ebben már benne van a Far Cry és a Rainbow Six csúszása is, aminek a hatásait enyhíti, hogy a kereslet várhatóan erős lesz az üzleti év hátralévő részében is.

3.
3.
Mortis
pedig tűkön ülök már az új Far Cry miatt...ja, mégsem. az utóbbi három rész elvette a kedvemet. az utolsó amit igazán élveztem az a Blood Dragon volt.
2.
2.
Obi Wan Kenobi
#1: Hát amit eddig láttunk vagy hallottunk belőle az se túl jó. Szerintem egy nextgen left for dead lesz más gunplay-jel. Nem tudom hogy voltál-e az operation chimera alatt, de ez annak a felhígítása.
1.
1.
Daniel21
Kövezzetek meg ha igen, de láttunk vagy hallottunk idén bármit az új Rainbow-val kapcsolatosan?
Mert őszintén, el is felejtettem hogy készülőben van.
x)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...