Demon's Souls - jó szolgálatot tesz a Game Help

  • Írta: szlav
  • 2020. november 4.
  • Hír
Link másolása
Amikor a Sony először bemutatta a PlayStation 5 kezelőfelületét, lelepleződött az új Game Help funkció is. Ezt az újdonságot a felújított Demon's Souls is alaposan kihasználja majd - több mint 180 videó segít az akadályok leküzdésében.

Néhány héttel ezelőtt alaposabban is szemügyre vehettük a PlayStation 5 kezelőfelületét, ahol olyan újdonságok is feltűntek, mint az új Activities menü vagy a PlayStation Plus-előfizetők számára elérhető Game Help funkciója, amely screenshotokkal és videóanyagokkal adhat segítséget egy játékban.

Ezt az új funkciót pedig már a konzol megjelenésekor érkező Demon's Souls is alaposan kihasználja majd, ami ugyebár egy ilyen hírhedten trükkös játéknál sokak számára kimondottan jó hírt jelent. Gavin Moore, a remake kreatív igazgatója a Washington Postnak mesélt erről a fícsörről, melynek kapcsán megemlítette azt is, hogy a játékukban több mint 180 videó segíthet majd bennünket a továbbjutásban.

A Demon's Souls a PlayStation 5 exkluzívjaként november 19-én érkezik.

15.
15.
azureknight0715
#14: Egy jó kèpessèg kombó jól megtudja könnyíteni az ember dolgát. Legnehezebb nehèzsègi fokon elengedhetetlen. Hardon szerintem nem vèszes a valkürők sem bár van aki egy ütèssel kinyír ott is
14.
14.
Yanez
#12: Valkűrökből hardon kettőt nagy nehezen legyűrtem, a harmadiknál viszont feladtam a versenyt. Mivel nem volt kötelező, így annyira nem is ösztönzött.
13.
13.
kryszisz
#12: Neeeem, story módban nem nyomok semmit, annyira azért nem vagyok kazuál:D A legtöbb bossnak kb. 2-3 ütés vagyok, ezért is igyekszem feltankolni elikszírekből amennyire lehet. De amúgy nekem a pályán szétszórt ellenfelek sokszor nagyobb fejfájást okoznak, mint maguk a bossok, köszönhetően a "csodás" kamerakezelésnek, meg annak, hogy ha a játék úgy akarja akkor a tőled 3 méterre álló ellenfél is simán "odateleportál" hozzád, hogy nyakonvágjon, akkora range-e van 1-1 támadásnak. És igen, lesznek még szopatós bossok, pláne egy dupla dinamit, na azoknál azt hittem szétvágom a TV-t:D
Uhh, Valkűrök hardon, még a gondolattól is megborzongtam, GG hozzá:D
12.
12.
Yanez
#11: Hát én úgy emlékszem normal szinten tolom, ezért is csodálkoztam, hogy ekkora fejfájást okozott ez a boss. God of War-t hardon toltam ki, de a sztoriban egyszer sem szívtam így, még csak távolról sem. A valkűrök más tészta, no kb azzal volt egy szinten.

Amúgy elképzelhető, hogy te story módban tolod? Mert azon a szinten nem okoznak fejfájást az ellenfelek. Ennek direkt utánanéztem YT-n, s mint kiderült, normalon mások is úgy jártak, mint én. Volt aki le is mondott a továbbjutásról. :D Egyéb harcok nekem is max negyedórába fájtak, de mivel becslésem szerint valahol a játék közepén járok, gondolom lesznek még szopatós bossok.
11.
11.
kryszisz
#8: Uhh, te legnehezebben tolod vagy mi a pék?:O Én közepesen játszom (tudom-tudom, filthy casual), plusz a "jó" úton járok (nem csapolok le civilt), ami egy merő önszopatás, mert alig lehet fejlődni, de nem volt ekkora para egyik boss sem. Mondjuk némelyikkel azert én is szívtam fél-háromnegyed órát. Az a baj, hogy nagyon wannabe soulslike a harcrendszer, de közel sem annyira polírozott, így az összecsapások számomra sokszor inkább idegesítőek mintsem szórakoztatóak. Amin az sem segít, hogy ez az egyik legunalmasabb játék, amivel valaha játszottam. Király a hangulat (XX. századi londonnal mondjuk nehéz is lett volna mellélőni), nagyon jók a zenék, a sztori is rendben van (eddig, mert még nem vagyok a végén) de bakker, el tudnék aludni, mikor a 10. fapofájú NPC-vel kell társalognom 10 percen keresztül:D Ráadásul teszem ezt a semmiért, mert mint említettem nem lesznek lecsapolva. Plusz az RPG rendszer sincs nagyon eltúlozva, van vagy 20 fegyver összesen, ruhát nem lehet cserélni, és a döntési helyzetek is csak némely esetben járnak fajsúlyos következményekkel (mondjuk akkor nagyon). Szó mi szó, számomra elég nagy csalódás a játék, messze nem rossz, vannak remek pillanatai, az atmoszférával meg engem alapból megvettek kilóra, de a LiS után nekem ez kevés a Dontnodtól, az a 2. kedvencem ebben a generációban, erre meg a végigjátszást követő héten szerintem már nem is fogok emlékezni.
10.
10.
Yanez
#9: Milyen nehézségi fokozaton toltad és mennyire vágod az angolt?
9.
9.
Darksiders84
#8: Én még amikor volt Xboxom GP-ba elkezdtem de pont pár napra rá kikerült pedig eléggé megtetszett aztán most hogy volt Ps+ ba ismét elkezdtem de valahogy meguntam a közepe táján.
8.
8.
Yanez
#7: Én most a Vampyr-ban szívtam egy bossnál, kb 10 órámba tellett legyűrni. Ennyi idő alatt toltam ki a RE Revelationst. :D
7.
7.
Darksiders84
#3: +1 hatalmas élmény volt számomra a Sekirot végigszenvedni és szerintem egy életre megjegyeztem az igazi dögnehéz főellenfeleket volt amelyekkel órákat dumálgadtam mire rájöttem aztán szinte egyből sikerült leverni és a vigyor a fejemen jól leizzadva tényleg más élmény mint segítséggel de ehhez nagyon rá kell hangolódni vagyis hogy elvarázsoljon a játék mert különben felesleges a szenvedés ha nem vonz.
5.
5.
Drraco
#2: Mint ahogy a televíziós kvízműsorok is eljutottak az "itt van négy betű: A-I-L-L, egy színre gondoltunk, hívjon most!"-szintre... Ha kihívás van egy játékban, akkor neten megy a sírás, lehúzzák az értékelését, stb... Másrészt, ha Pistike fél óra alatt átjut a játékon, akkor venni fog egy újabbat... de ha mindez két hónapjába kerül, akkor visszaesik a forgalom.
4.
4.
FURY380
#2: +1
Elég csak megnézni az új PS5 menüt, egy 5 éveseknek való tablet menüjére hajaz.
3.
3.
Yanez
Ez a game help olyan, mint a kaja receptek YT-n: készítesz valami ételt egy két perces videó alapján, majd várod a dicséreteket, hogy milyen jól tudsz főzni, közben lehet az volt életed első kotyvasztása.

Mondjuk ez is egy módszer, de szerintem az igazi tapasztalat és sikerélmény azon alapszik, hogy magunktól próbálkozunk a dolgokkal, és többször elbukunk eme próbálkozások során, de a végén büszkességgel aratjuk le a babérokat.
2.
2.
DarkLord
Lehet bennem van a hiba, de valahogy én szeretek mindenre magamtól rájönni egy játékban... bár mai világban már nincs is olyan játék, ahol nagyon megizzasztanák az emberek agyát valami jó trükkös boss-szal vagy puzzle-el. A Puzzle-kat is főleg a mai agyhalott gyerekek képességeihez lövik be és még azt is Youtube-on keresik meg, hogy kell megcsinálni :D Azért ugye nem kell bemutatni a velem egykorú és pár évvel fiatalabbaknak, hogy anno ezekre esély se volt, mert nem hogy net nem volt, de még az idegen nyelveket is alig vágtuk fiatalon és így tolta végig az ember , mégis a kalandjátékok fénykorát, amikor aztán tényleg voltak jó puzzle-k és csavarni kellett a szálakat a tárgyakkal stb.

Most ezzel a funkcióval is csak azt erösítik, hogy milyen elveszett gyerekek vannak, akik majd ilyen segítségekkel tudnak csak végigtolni egy játékot. Tudom nem kötelező használni meg mit hőbörgök itt, de itt tartunk valósan, hogy mindent annyira lebutítanak és még, ahhoz is segítséget nyújtanak.
1.
1.
Darksiders84
Micsoda segítség az ilyen béna és türelmetlen ügyetlenkedős idegbajosnak mint én hogy megnézem a videót és megpróbálva leutánozni talán sikerül is majd 20-30 halál után esetleg. Amúgy a videók amiket most rogyásig mutogatnak nem tűnik annyira vészesnek sőt. Bár biztos ős veteránok nyomják akik a régin öregedtek meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...