Így fest kibelezve a DualSense kontroller

  • Írta: szlav
  • 2020. november 4.
  • Hardver
A PlayStation 5 nem csak a konzol hardverével újít, maga a kontroller is bőven tartogat majd újdonságokat. Néhányan már kézbe vehették a DualSense-t, ami azt jelenti, hogy végre beleshetünk a fehér borítás alá is.

A Sony újgenerációs konzolja mellett egy vadiúj kontrollert is találunk majd a PlayStation 5 dobozában, hiszen a búcsúzó DualShock-szériát idén leváltja a DualSense. Az irányító pedig nem csak külsőleg tér majd el a jól bejáratott felmenőitől, hiszen a japán vállalat mérnökei haptikus visszajelzést kölcsönző motorokkal, adaptív ravaszokkal, beépített mikrofonnal és a mindezt megtámogató 1500 milliamperes akkumulátorral pakolták tele a hófehér patkót.

Ha pedig mindezt közelebbről is meg szeretnénk vizsgálni, akkor a jó hír az, hogy nem kell egyből csavarhúzóért nyúlnunk - a fenti videónak hála alaposan szemügyre vehetjük a DualSense alkatrészeit. Meg kell hagyni, a ravaszok ellenállását módosító mechanika kifejezetten érdekesen fest, főképp a korábbi konfigurációkhoz képest, akinél azonban egy idő után driftelni kezdett a DualShock 4 analógja, az lehet, hogy ismét csalódni fog, látszólag ugyanis ugyanaz a rendszer került a DualSense gombái alá is.

14.
zozo76hun
a DS4-nel az elso az volt hogy letiltottam azt a nyomorult hangszorot ami benne van. a touchpad-et is mellozom ha lehet, 2-3 gomb helyette sokkal tobbet ert volna. most az uj kontroller egesz jol nez ki, de a touchpad-et meg mindig nem birta lehagyni.
13.
Neotechtr
A legjobb Sony joy tulajdonság a Dual Shock 2-ben volt. A fejlesztésnél azt kamuzták, hogy 256 különböző nyomási erőt tud majd megkülönböztetni az iksz, négyzet, kör és háromszög, de a végtermékben csak 8-at tudott.

Viszont az ilyen Gran Turismo, meg Metal Gear Solid 3, stb meg használta és ezekkel a mai napig szopás nem PS2 gamepad-del játszani, mert abszolút nem lehet pl MGS-ben rendesen tolni a CQC-t és az ajtókon is csak úgy lehet bemenni, mint egy állat, a kukucskálás helyett.

Ez az új rezgésvalami™ megint korai magömlésre késztet egyeseket és biztos lehetnének belőle faja dolgok, de... Az az igazság, hogy mivel nem egy univerzális technológia lesz és nem építenek majd rá emiatt a játékok, marad csak egy érdekesség. De én inkább azt venném szívesen, ha az új rezgésvalami™ és a jól bevált rezgő ravaszok találkoznának egy univerzális eszközben és a játékok építenének rájuk. A rezgő Xbox ravaszok is nagyon jó élmény és segítség, amennyiben egy játék nem gimmick-ként használja, hanem hozzá van tervezve.
11.
Yanez
#10: Hát igen, nem lett abból semmi innováció, de ha belegondolsz, nincs is sok cím ami kihasználhatta volna. Az ilyen interaktív film játékok tudták a legjobban kihasználni. Ebben viszont sokkal több fantázia van, de az igaz, hogy attól még ugyanúgy a hanyatlás áldozata lehet.
10.
adamsfamily
#7: 7 éve ugyanazt csinálta a Sony,mint most csak akkor a Dualshock 4-nél a touchpad-el,meg a ravasszal.
Akkor is gyártották a videókat a fejlesztőikkel,hogy mennyi lehetőséget rejt,aztán a generáció elején pár játék használta és kész.Még a belsős studiók is leszarták a DS 4 funkcióit.Most is gyanítom,hogy ez lesz,de ne legyen igazam.
9.
Pistons1990
#1: Még jó hogy elolvastam amit irtál mert ugyan ezt akartam irni hogy ez érdekel a legjobban engem is. Hiszen ha ez jól fog müködni az tud egy lökést adni az élménynek. Söt nem is kicsit. Ez a dolog még azoknál a játékoknál is jol sülhet el amik első ránézésre sok embert nem érdekelnek majd. Miota bejelentették ezt a dolgot ez sokkal joban érdekel mint maga a konzol.
8.
Goromi
#7: Exeknél se volt kihasználva érdemben se a sixaxis, se a touchpad.
7.
Yanez
#6: Nyilván használni fogják a multiplatformoknál is, de nem olyan szinten, mint az exeknél. Olvastam, hogy nem kis meló tökéletesen egyeztetni a játék minden kis apró elemeivel a dolgot, de egy ex esetében logikus, hogy ebből is kifacsarják a maximumot. Más játékoknál pedig gondolom ilyen DS4 rezgés szintig jutnak csak el. Aztán persze biztosan fognak akadni kivételek is.
6.
Huf93
#4: Tudtommal NBA is kihasználja pedig az nem exclusive.
Reméljük követik a példájukat.
5.
Nothing
Külsőre a DS4 nekem jobban tetszik, de pofás a design, süt róla a hitech.
4.
Yanez
Én roppant kíváncsi vagyok erre az újszerű élményre! Ha előbb veszek PS-t a vártnál, az emiatt lesz. Az egyetlen szomorú dolog az egészben, hogy a kontroller által nyújtott ficsőröket 100%-osan csak az exclusive játékok fogják kihasználni.
3.
GemForge
#1: Sztem is. Ez az igazi innováció. A hírek biztatóak, ha csak a fele igaz az ígéreteknek, akkor nagyon sok plusszt adhat ez a kontroller a játékélményhez.
2.
Zedas
Engem meglepett, hogy a taptikus motorhoz csak két madzag megy, bár valószínűleg egészen máshogy működik mint az előző (pl. azonnal megáll, ha nem kap áramot). Az alsó ravasz meg zseniális, kíváncsi leszek, hogy tényleg ad-e valamit az élményhez.
1.
godach
Ejjj az egész generációváltásból ez érdekel a legjobban. Mekkora áttörés volt annó a rezgés no meg az analógokat bejövetele...
Remélem hasonlóan jó cucc lesz ez is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...