Mindhárom Pókember visszatérhet az új filmben

  • Írta: fojesz
  • 2020. december 9.
  • Cooltúra
Link másolása
Ha hihetünk a pletykáknak, nem csak Jamie Foxx Electrója térhet majd vissza a következő Pókember-moziban, hanem mások mellett a Tobey Maguire- és az Andrew Garfield-féle Peter Parker is.

Először a The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy Jamie Foxx Electrója mellett Alfred Molina Doctor Octopusa is visszatérhet majd a következő Pókember-filmben (az úriembert állítólag látták a forgatáson), ami ugye azért érdekes, mert ő még a Tobey Maguire-féle filmek egyik főgonosza volt.

Már korábban is pedzegették a rajongók, és a fenti hír is azt támasztja alá, hogy az új rész valamilyen módon nyithat majd a multiverzum felé, de ha ez még nem lenne elég bizonyíték, említsük meg a Collider cikkét, amely arról ír, hogy az említett gonoszok mellett a folytatásban mindjárt három Pókemberrel találkozhatunk majd, így Maguire-t és Andrew Garfieldot is viszontláthatjuk Peter Parkerként, sőt a Kirsten Dunst-féle MJ is tiszteletét teszi a filmben. A Collider egyedül Maguire szereplését nem mondta biztosra, az ő esetében ugyanis még zajlanak a tárgyalások.

Érdemes megjegyezni, hogy az új epizódban Doctor Strange lesz az "igazi" Pókember mentora, aki biztosan hozzá tudná tenni a magáét egy ilyen sztorihoz. A premiert 2021. december 17-re ígérik jelen állás szerint.

13.
13.
patka21991
Én valami olyasmit képzelek el, mint amit az Irány a pókverzumban láttunk. Én azt is el tudom képzelni, hogy Miles Morales is fel fog tűnni animációs formában.
8.
8.
Mortis
meg merem kockáztatni ,hogy a stúdiónál látták milyen népszerű a Bully Maguire meme és megpróbálnak pénzt keresni vele.
i wanna put some dirt in your eyes
7.
7.
Nate Hope
Csak ne legyen túlzsúfolt. Egyelőre nekem elég furcsán hangzik ez a koncepció, de az előző két MCU-s Pókember-film nagyon tetszett, így ebben is bízom.
5.
5.
kryszisz
Ahh, de imádnám, pont pár hónapja néztem meg a régieket is újra (kivéve a 3-at, az egy borzalom:D), mert meghozta a kedvem a játék. Király lenne, ha ez valóban megvalósulna.
4.
4.
DragonBleacPiece
tobey..édes istenem, végre.. jajjdejó :D
3.
3.
Yanez
Ez tényleg óriási lenne!!!
1.
1.
zsocc-nrg
Ez mekkora lenne! :D mindhárom pókit csípem úgyhogy jöhet, ráadásul így talán az elődök ebben a moziban kapnak normális lezárást is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...