Új magasságban a Rust népszerűsége

  • Írta: gorien
  • 2021. január 7.
  • Hír
Link másolása
A Facepunch Studios multiplayer túlélőjátéka a napokban kissé felpörgött. Nemcsak rekordot döntött játékosszámban (már önmagához képest), de Twitchen is nagyon megugrott a nézettsége.

A Rust az early access-túlélőjátékok egyik első képviselőjeként régóta velünk van: 2013 óta fejlesztik, 2018-ban pedig végre otthagyta a korai hozzáférést is, hogy azóta teljes értékű játékként bővüljön tovább. A legújabb patch például épp ma élesedik, ami egyebek mellett a Twitch Dropokat is integrálja. Idejében, ugyanis a Rust népszerűsége épp most pörgött fel Twitchen.

Míg egy-egy Rust-streamet eddig általánosságban százezernél is kevesebben néztek, addig decemberben ez a szám megtöbbszöröződött. A Facepunch alkotása is csatlakozott az egymilliós közönséggel rendelkező játékok sorához, köszönhetően olyan streamereknek, mint Shroud, xQc vagy Pokimane.

A nézettségnövekedés a játékba is lefordítódott, bár kisebb mértékben. A SteamDB adatai szerint a Rust két nappal ezelőtt döntötte meg saját csúcsát az egyidejűleg játszó játékosok számában: 134 ezren voltak egyszerre aktívak. Ez tízezerrel több, mint a legutóbbi rekord, amit tavaly áprilisban értek el.

A Rust kizárólag PC-n játszható jelenleg, de elméletben 2021 folyamán konzolos változatok is napvilágot fognak látni belőle.

24.
24.
Ooorky
#23: Nonono, nem kis pöcsök.
30-40 éves "emberek" (basement trolls).

Volt amelyik teljes 15000$-os megtakarítását átküldte egy twitch ribancnak, amiért cserébe kapott egy kézzel mutatott szívecskét, egy thank you-t meg egy légbe puszit. 5 perc múlva meg azt se tudta a csaj ki ő.
Öngyilkosság lett a vége...

De rengeteg olyan balfasz van amelyik rendszeresen elküldi a fizetését nekik, volt olyan csaj amelyik lebukott, hogy házas, 2 hét múlva ment minden tovább, mintha semmi se ment volna.
Legszánalmasabb amikor egy kiábrándul az aktuális ribancból és átmegy egy másikhoz, majd üzenget az előzőnek, hogy az új csaj mennyivel kedvesebb vele mikor pénzt küld neki...

Aztán Twitch behozta az "IRL" részleget, hogy már meg se kelljen játszaniuk magukat, hogy ők vmi játékot stream-elnek.
22.
22.
Aanash
Èn olyan 2014 környèkèn csináltam videókat youtube-ra.
Semmi èrtelmük nem volt, akkori haverral ökörködtünk játèkokban teljesen cèltalanul.
Rövid idő alatt ( hónapokról van szó) közel 600 feliratkozóm lett ès jöttek a dicsèretek, hogy de jók vagyunk, volt olyan videóm amin közel 15.000 megtekintès volt.
Csak egy idő után felmerült bennem a kèrdès, hogy ennek akkor mi az èrtelme, ès mit kellene kezdjek ezzel a videózós dologgal.
Aztán abbahagytuk a hülyesègeket a videókban, èn elkezdtem normális tartalmat gyártani, pl egy játèkban egy felszerelès merre található ès hasonlók, na onnantól kezdve ment a süllyesztőbe az egèsz csatorna.
Akkor megèrtettem hogy vagy ökörnek kell lenni, vagy polgárpukkasztónak, vagy valami hasonlónak, mert ezekre van igèny.
Csak akkor már gyomrom nem volt ahhoz, hogy újra a cèltalan marhaságokat nyomjam.
Ès ahogy látom manapság is ezek a menők, az olyan videócsatornák ahol hasznos ès èrtelmes tartalom van, azok nemigazán vannak felkapva.
Ráadásul a videójátèkos tartalmakban legtöbbször azt látom, hogy rohannak ès lőnek èsz nèlkül, állat módjára.
Ès a trágárkodás a másik amitől hányok.
18.
18.
Hurka95
Nyilván a leforgatott és megvágott anyag amivel basszus van nem kevés idő az nem tartozik bele a streamelésbe és az igen is lehet egy foglalkozás mint vágó vagy akármi, de az Én szemembe az aki egésznap bent ül egy kamerába a képernyő valamelyik sarkában és csak játszik ( itt nem összekeverendő a profi szinten {fizetést kap érte valamilyen szervezettől} játszó és igen ügyes játékosokról) és káromkodik vagy vergődik és egyéb formája számomra egy gusztustalan ingyenélő.
16.
16.
delphijos
#14: Én is inkább erre hajlok. Az egy dolog hogy engem nem érdekel megy egyet is értek Ooorky-val, meg Anemjójáttal is, de azért lássuk be, ez azért megy mert van közönsége. Ahogy a full gáz Való világ is azért van mert nézik. Meg a csöcsös csaj is azért keresi magát halálra az instán mert milliók nézik.... ilyen mindig volt, de most a net korában “magánemberként” is piszok egyszerű ilyet csinálni. Egyszerűen megvan a lehetőség, hogy nem kell “eljutni” a playboy címlapig, mehet otthonról....annyira még csak el se időm ítélni őket. Megvan a “gyomruk” hozzá, és kihasználják a lehetőséget....
15.
15.
Red-E-Kamp Van
Érett gondolatok és tiszta meglátások a témáról.


14.
14.
br1Koo
#7: Nem azzal van a baj, hogy "nem dolgoznak", hanem hogy erre van igény. Szerintem a streamelés alapvetően kurva gáz jelenség, de remélem előbb-utóbb azért kipusztul ez a szégyenfoltja az évtizedünknek. Mellesleg az is vicces, hogy vannak youtube videók amik 6 perc hosszúak, de van mögöttük mondjuk két hónap kemény meló, 20-25 év elhivatott készségfejlesztés és kevesebb megtekintése van mint egy másik videónak amit egy fáradt vasárnap délután, kikelve a dolláros pizsiből vett fel egy influenszer akinek van x számú rajongótábora és ugyanannyi megtekintést kap.
Az önkritika elsajátítását manapság iskolában kellene tanítani..
9.
9.
kryszisz
#8: Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt így leírtad, én is hasonlókat akartam körmölni, csak hát nem igazán van rá energiám, az én munkám sajnos fárasztó. De igen, ha valaki komolyan csinálja a videózást/streamelést, az nagyon is tud fárasztó lenni, és biza lazán felemészti a szabadideje nagy részét. Lehet például szeretni vagy nem szeretni Zsozéatyát (én a mondtázsait néha meglesem, de hosszú távon sok lenne nekem), de azt az előadásmódot, szöveget amit tol órákon át fenntartani... hát köszönöm szépen, nem lehet egyszerű, és valószínűleg rá is kell készülni rendesen. De ugye az átlag magyarnak a munka definíciója továbbra is az, hogy három műszakban rohadni egy gyárban. Micsoda felvilagosult gondolkodás, még jó, hogy a derék vezírek így is a középkorig kormányozzák vissza az országot lassan, így ez a mentalitás teljesen beleillik a képbe.
8.
8.
#7: Az a baj, hogy mondjuk van egy random youtuber, aki valahol elkezdi ezt az egészet. Az lehet, hogy szórakozásból, illetve szórakoztatás miatt van. Idővel lesz mondjuk nézettsége és elkezd kapni pénzt érte a yt-tól. Elér egy pontig, ahol már esetleg annyi pénze jön össze a videókból, mint egy másodállásból és hiába megy a szekér úgymond, a szabadidejében, meló mellett már nem tud annyi videót csinálni, hogy ez növekedjen. Tehát jön az, hogy esetleg otthagyja a melóját és elkezd teljes időben a videokészítéssel foglalkozni.

Egyes videók nagyobb pénzt hoznak, mint mások, de összességében lehet ez még kevesebb, mint egy rendes fizetés. Ilyenkor jön az, hogy esetleg Patreon és/vagy Twitch + donate, mert sokan azt is nézik és ilyenkor szokott az előfordulni, hogy aki jó "cikkeket" csinál videókban, az jó nagy fos élőben. Minden esetre, azért a befolyó összegek növelése (megélhetés) miatt egyre több videót kell csinálni, egyre többet kell közvetíteni, stb., ez kitölti az időt és próbára teszi a kreativitást.

Persze, hogy azt mondják, hogy csak szórakoztatásból van, mert ha azt mondanák, hogy a pénz miatt, akkor senki nem fizetne nekik. Ugye ezen a ponton már nincs munkahelye az illetőnek, de ez a videózás elveszi a napjait és a sok vágás, szerkesztés és közvetítés, valamint az ígéretek (ekkor jön ez, akkor jön az) mellett már élete és szabadideje sincs az illetőnek, arról nem is beszélve, hogy kell kamera, zöld vászon, szoftver, tudás, stb is a dologhoz. Nos, ha nem támogatják az ún. szórakoztatást, akkor nem fog tudni megélni az adott youtuber, mindamellett, hogy nincs szabadideje sem - és ilyenkor lám, lám, nem csinál videókat.
7.
7.
Hurka95
#6: Értem amit mondasz nyugi. Csak ők állandóan vagy legalábbis amiket láttam magyarokat és van szép számmal külföldi is folyton azt szajkózta, hogy Ő csak szórakoztat és ez az egész a szórakozásért van... Aztán meg ha nem támogatják a szórakozását, akkor már egyből nem is szórakoztat... Nem kell velem egyetérteni és lehet engem szídni bárkinek attól még a véleményem ez marad ezekről az ingyenélőkről. Tudom, hogy nem Te szídtál és nem nem neked szólt ez a része, hanem azoknak akik most hatalmas kényszert éreznek kismillió érvet felsorakoztatni, hogy mennyire nincs igazam... Persze le lehet nekem írni bármit elolvasom :)
6.
6.
delphijos
#5: "Gyerekkánt gondolom Te is a nap végére elfáradtál a nagy rohangálásba és bújocskába vagy labdázásba"

Na még egyszer: Nem mondom hogy sajnálni kell őket, hogy megszakadnak, de ez amit felhozol, megint SZÓRAKOZÁS, és nem "muszáj". Addig csináltuk amig kedvünk volt. Ne keverjük már. Egész más valamit a két "okból" csinálni... Az meg hogy melyik milyen EMBER, ettől megint független. Amúgy én egyáltalán nem nézek ilyet , nem ezért mondom...
5.
5.
Hurka95
#2: Nem, nem bányában dolgozom és ne forgasd ki a szavaimat! Az, hogy Te szereted ezeket az ingyenélő bazári majmokat az a Te dolgod és remélem még fizetsz is nekik.

4#: Gyerekkánt gondolom Te is a nap végére elfáradtál a nagy rohangálásba és bújocskába vagy labdázásba.. Na látod ennyit ér kb a streamerek elfáradása is a szemembe. Az anyjukat eladnák pár koszos feliratkozóért...
4.
4.
delphijos
#3: Persze megvan a véleményem sok “influenszerről” meg nem is akarom sajnálni őket , de ettől függetlenül azért ha már nem szórakozás , hanem “kötelesség” akkor ez is ugyanolyan fárasztó lehet. Hiába szeret mondjuk vezetni valaki, attól még a taxizás már nem szórakoztató...persze, ahogy mondtam sajnálni azért nem kell őket.
3.
3.
markoci555
#2: ne hívjuk már munkának azt hogy valakinek csöcse van és kamera elé ül játszani...
2.
2.
Stranger
#1: Remélem te egy bányában dolgozol. Mert csak az munka... ugye nem azt akarod mondani hogy férfi létedre NEM DOLGOZOL?
1.
1.
Hurka95
Ennyit ér ha egy ingyenélő elővesz egy játékot...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...