Silent Hill-játékot teasel a széria zeneszerzője?

  • Írta: Baloo
  • 2021. február 5.
  • Pletyka
Link másolása
Nemrég egy interjú során, amikor Akira Yamaokát, a Silent Hill-játékok és a The Medium zeneszerzőjét arról kérdezték, hogy milyen projekten dolgozik jelenleg, akkor a művész meglehetősen érdekes választ adott.

A Bloober Team múlt héten debütált horrorjátéka, a The Medium a megjelenése mellett a hangzásával is a régi, Team Silent által készített játékokat idézi, ami nem a véletlen műve, hiszen ugyanaz az Akira Yamaoka komponálta az aláfestő zenét, akinek a Silent Hill-játékok dallamait is köszönhetjük.

Yamaoka nemrég az Al-Hubnak adott interjút, ahol többek között arról is megkérdezték, hogy mikor fogják bejelenteni az új projektjét. A művész a következőt válaszolta: "Valamikor a nyár környékén fogok tudni beszélni róla bővebben, de úgy gondolom, hogy ez lesz az a játék, amiről már mindannyian hallani szeretnétek."

Nehéz nem belelátni a régóta várt új Silent Hill-játékot az úriember mondatába, ráadásul tovább borzolhatja a rajongók idegeit, hogy az említett videóinterjút azóta már privátra állították. Mindenesetre mint minden Silent Hill-pletykát, ezt is tessék fenntartásokkal kezelni, mivel jól tudjuk, hogy idáig már nem egyszer zsákutcába futottak ezek a találgatások!

12.
12.
#11: Bizony. Most volt nem rég hír, hogy távozott a projekttől két vezető arc is, mivel kreatív nézeteltérések voltak a capcommal. Nevezetesen a csapat remakelni akarta a 4-et, a capcom meg csak egy-két főbb szereplőt akar megtartani és egy másik játékot csinálni re4 címen. Aztán amilyen lesz, nem akarták, hogy majd az ő lelkükön száradjon és inkább leléptek.
11.
11.
DarkCrash
#10: A 3-al ezt sikerült megcsinálni. A classic ezerszer jobb mint a remake. Nemesis kinézete meg aztán pláne
10.
10.
crytek
#9: Egy eleve jó játékot nehéz lesz..
9.
9.
#8: Call of Duty klón single playerek meg multis rettenet spinoffok képében. Capcom épp most vágja gallyra a resi 4-et is.
8.
8.
crytek
De nagy kár hogy nem a Capcomé a SH széria. Már rég übergrafikás remakeje lehetne minden résznek
7.
7.
Baloo
#1: És nem ez lenne az a játék, amiről mindannyian hallani szeretnénk? :D
6.
6.
KopyAti
Silent Hill pachinko, vagy hogy a toszba írják! Viccet félre téve, remélem jön vmi komolyabb bejelentés!
5.
5.
Drraco
#4: A "nem olyan sokkal" az kerek egy év volt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a felháborodás miatt tették a bejelentést, és még a fasorban (sőt tervben) sem volt a 4. Másrészt, nem írtam, hogy itt is ez lesz, csak az a mondat ezt juttatta eszembe.
4.
4.
Daniel21
#3: Igazából nem sok értelme van amit írtál, mert azután nem olyan sokkal a számozott folytatás is belett jelentve. Szóval, (hangyaf@sznyi esélyel) ha mobilos játékot jelentenének be előszőr, biztosra vehető, hogy a hátamögött rejtőzik a nagytesó is.
3.
3.
Drraco
"ez lesz az a játék, amiről már mindannyian hallani szeretnétek."

Semmi összefüggés a kettő között ugyan, de erről valamiért az ugrott be, amikor bejelentették a mobilos Diablo-t, miközben mindenki a Diablo 4-re számított... hogy meglepődtek, hogy nem ezt várták az emberek. :D
2.
2.
Onion
Jobban örülnék egyik régi SH játékból remake változat.
1.
1.
Aztán lehet hogy csak a Dallas-ból csinálnak játékot, ahol Jockey borsot tör Bobby orra alá és ez a tag írja a zenét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...