A Resident Evil 4-ből ihletődik a Village

  • Írta: gorien
  • 2021. február 16.
  • Hír
Peter Fabiano producer interjúban mesélt a Resident Evil-széria következő fősodorbéli darabjáról, a Village-ről. Szóba került Lady Dimitrescu és az is, hogyan jött a Village ötlete.

Peter Fabiano a PlayStation Official Magazine márciusi számához adott interjút, amit a Wccftech szemlézett, és amiből többek között az is kiderül, hogy a producer szerint a májusban érkező Resident Evil: Village az eddigi legjobb túlélőhorror-játék. Fabiano elmondása alapján a csapat nagyon megszerette a Resident Evil 7 főszereplőjét, Ethan Winterst, ezért mindenképp folytatni akarták a történetét.

A balsors Kelet-Európába kalauzolja Ethant, a barátságtalan vidék megalkotásához pedig sokat merítettek a fejlesztők a Resident Evil 4-ből. „A csapat nagy energiát fektetett az igazán autentikus hangulat kialakításába. Számos meglepetés tartja a játékosokat éberen, akikre a harcok, a fejtörők és a felfedezés kiváló egyensúlya vár” – mondta Fabiano. Hogy az atmoszférateremtés hogyan sikerült, azt a Maiden demóban már megleshetjük.

Szó esett az internetkedvenccé vált Lady Dimitrescuról is, aki a Village antagonistájaként működik majd. A producer szerint Dimitrescu és a három lánya merít a vámpírmitológiából, ugyanakkor „nem neveznénk annak őket, habár egyértelműen van valami természetfeletti bennük". Fabiano sietett megnyugtatni mindenkit, hogy a Village nem hagyja figyelmen kívül a franchise történetét, tehát akármik is lesznek a játékban felbukkanó lények, azok illeszkedni fognak a Resident Evil lore-jába.

A Resident Evil: Village május 7-én jelenik meg PC-n, Xbox One-on és Series X/S-en, valamint PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön.

13.
delphijos
#12: Előbb-utóbb az ország összes hülyéje rákap a kultúrára. Új jövő előtt állunk.
8.
JohnSpartan
#7: Remélem nem így lesz mert imádtam a 4 minden percét és nem nulláról kellene felépiteniük mint az elődeit ahol semmi 3D nem volt. Nagy kár lenne a storyért is mert az is rendben és kellő képpen hosszú is volt. De bizzuk rà a capcomra! Csak annyi elvárásom lenne hogy ne legyen olyan rövid mint a RE3... ha azt betartják és olyan akció dús lesz mint a RE3 és olyan hosszú és loot keresgélős lesz mint a 4 akkor nem lesz gond szerintem.
7.
Neotechtr
#6: Most lépett le a fele fejlesztő, mivel a capcom csak annyit akar megtartani az új verzióból, hogy Leon van benne (meg gondolom akkor Ada is) és totál más játékot akarnak belőle.
6.
JohnSpartan
#5: Az nem fog hasonlítani semmire, mivel az a RE 4 lesz... ott nem kell majd egy teljesen új pályát alkotniuk, hanem a meglévőt kell majd áttervezniük. Eggyes helyeken megtartják ami volt, máshol meg hozzátesznek és elvesznek. A 8 meg csak hasonlít rá... köze nem lesz hozzá, remélem!
5.
Neotechtr
Ez a Resi 4-re hasonlít, arra leszek kíváncsi, hogy a REmake 4 mire fog hasonlítani.
3.
Nothing
Ez mondjuk a legelső képkockáktól kezdve egyértelmű volt... :)
2.
Darksiders84
#1: Nekem is nagy kedvenc volt meghatározó rész főleg elsőre Gamecubeon szinte hihetetlen látvány és élmény akkoriban, aztán még vagy kétszer végigvittem más gépen is.
A 6. rész kuka a régiek oké még a Code Veronika Dreamcastes rész is .
Aztán jött a 7 ami furcsa volt elsőre , de amúgy teljesen rendben volt megújulva.
Ez a 8 is hasonló szóval akinek az tetszett ezzel is jól el lesz remélhetőleg.
Amúgy én is várom.
1.
JohnSpartan
Első napos vétel lesz, szintúgy mint ez előző 3 RE (1-2 remake és a 7)! Eddig is érződött hogy sokat merítettek az RE 4-ből... nem volt nagy meglepetés. Nekem személy szerint a 4 volt a kedvencem! Nem hiába... hiszen PS2-re szerintem a legjobb horror játék volt, de meg merném kockáztatni hogy a lejobb játèk is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...