Evil Genius 2 - ilyen gép kell a világuralomhoz

  • Írta: gorien
  • 2021. március 6.
  • Gépigény
Nem kell már sokat várnunk ahhoz, hogy a legfurmányosabb titkosügynökök eszén is túljárva rátegyük gonosz mancsunkat a világra. Íme, milyen PC kell nekünk ahhoz, hogy ne kapcsoljon önmegsemmisítő módba ördögi terveink közepette.

Már csak március végéig kell várnunk, hogy a Rebellionnak köszönhetően a világuralomra törő gonosztevők székébe ülhessünk az Evil Genius 2: World Dominationben. A héten újabb mesterbűnözővel bővült a játék csapata: a legutóbb felfedett Red Ivan után a pandúrból rablóvá lett Emmát is megismerhettük jobban, akit ráadásul a Pierce Brosnan-féle James Bond-filmek Moneypennyje, Samantha Bond szólaltat meg.

Emellett a fejlesztők is készülnek a megjelenésre. Nemrég a sandbox játékmódot leplezték le, de kiadtak egy kisebb videót a bázisépítés alapvető lépéseiről is, most pedig azt illusztrálják, milyen minimum és alapvető feltételeknek kell megfelelnie számítógépünknek, ha a világ uraivá (vagy épp megsemmisítőivé) akarunk válni.


Minimum gépigény:

  • OS: Windows 10 (64-bit)
  • CPU: Intel Core i3-8100
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GT 1030 (2 GB) vagy AMD Radeon RX 550 (2 GB)


Ajánlott gépigény:

  • OS: Windows 10
  • CPU: Intel Core i7-4770K vagy AMD Ryzen 5 1600
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: GeForce GTX 1660 Super (6 GB) vagy AMD Radeon RX 5700 (8 GB)


Az Evil Genius 2 március 30-án jelenik meg PC-n.

2.
Bako
Csak PC-re jelentették be, pletykát sem találni róla a neten, hogy máshová is kiadnák. Geforce now-on keresztül tudsz majd vele játszani ios-en. Bár valószínű kell majd periféria hozzá.
1.
DominikHungary
uh, nagyon vartam mar a folytatast.. szerintetek van ra esely, hogy megjelenik playstation vagy ios.re,
mert pc-m nincs...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...