Bemutatkozott az új PlayStation VR kontrollere

  • Írta: fojesz
  • 2021. március 18.
  • Hardver
Link másolása
Szép lassan csepegteti a Sony a következő generációs PlayStation VR-ral kapcsolatos információkat, ma például a headset vadonatúj kontrolleréről rántották le a leplet a japánok.

A Sony már az új PlayStation VR bejelentésekor is meglebegtette, hogy végre búcsút int a PlayStation Move-nak, a PlayStation 5 mellé érkező headsethez pedig jóval korszerűbb kontrollert szállít majd. Nem sokkal ezelőtt erre is kaptunk némi bizonyítékot, hiszen a hivatalos PlayStation Blogon lerántották a leplet az új irányítókról.


Az egyelőre fantázianév nélküli kiegészítő formaterv és funkcionalitás terén is sok változást ígér a PlayStation-játékosoknak, igaz, a Sony nem kísérletezett sokat: a PC-s berkekben már bevált, lényegesen kényelmesebb gömbszerű kialakítást vették át a japánok is, miközben precízebbé tették a mozgáskövetést, így a kontroller már az ujjak mozgását is figyeli. A legfontosabb hozzáadott értéket a DualSense újdonságainak átemelése jelenti: az adaptív ravaszok és a haptikus visszajelzés itt is visszaköszönnek majd természetesen.

Az új headset kialakításáról továbbra sem árult el részleteket a Sony, mindössze annyit tudunk, hogy egyetlen kábellel csatlakozik majd a PlayStation 5-höz.

1.
1.
Lila_Csabi
Arra leszek majd kíváncsi, hogy meglehet e majd ezt venni, vagy erre is 3 évig kell várni mire teljesíti a rendelést?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...