Jól teljesít a kasszáknál a mobilos Crash Bandicoot

  • Írta: Baloo
  • 2021. április 19.
  • Biznisz
Link másolása
Eddig sem volt titok, hogy a letöltéseket illetően remekül rajtolt a Crash Bandicoot-játékok mobilos vadhajtása, az On the Run, most viszont azt is megtudtuk, hogy az első hét alatt több mint 700 ezer dollárt hozott az Activision konyhájára.

Sávos bandikutunk mobilos rajtjára nagyon sokan voltak kíváncsiak, hiszen a korai hozzáféréssel számolva több mint 11,4 millióan töltötték le az első pár napban a Crash Bandicoot: On the Run!-t. Nemrég azonban az is kiderült, hogy a pénztárcájukba is ugyanilyen lelkesen nyúltak a felhasználók.

A Sensor Tower adatai alapján a Eurogamer számolt be ismét arról, hogy a letöltések jelenleg már 37,5 milliónál tartanak, a premierhéten pedig több mint 700 ezer dollárt termelt Crash mobilos mellékága. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Crash Bandicoot: On the Run! a King eddigi második legjövedelmezőbb premierjét tudhatja magáénak. Crash végtelen futását egyedül a Candy Crush Jelly Saga utasítja maga mögé a maga 1,5 milliós bevételével - habár azt a játékot kétszer annyian töltötték le a megjelenésének az első hetében.

Az Activision mindenesetre örül, ugyanis az egyik legjobb negyedévén van túl a 2019-es Call of Duty: Mobile debütálása óta.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...