Rengeteg pénzt ajánlott az Epic Games a Sonynak

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 9.
  • Biznisz
Link másolása
Tovább folytatódik az Epic Games és az Apple közötti per, aminek kapcsán most újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra. Megtudtuk, hogy egészen döbbenetes összeget ajánlott az Epic a Sony-játékok PC-s exkluzivitásáért.

Hónapok óta tart az Epic Games és az Apple pereskedése, amely kapcsán már eddig is érdekes belsős információk láttak napvilágot, most pedig újabb hasonló volumenű dokumentum szivárgott ki az internetre.

Az iromány szerint az Epic a Nintendo és a Microsoft saját címeit is megpróbálta elcsábítani a digitális boltjába - ez azonban az előbbi cégnél az ismert üzletpolitikája miatt, az utóbbinál pedig a Game Pass/Windows Store miatt kecsegtetett kevés eséllyel. Ami viszont ennél sokkal érdekesebb volt, az a cég Sonynak tett ajánlata az exkluzív játékokért cserébe.

Az Epic Games ugyanis 200 millió dollárt ajánlott fel a Sonynak négy-hat first-party cím exkluzív PC-s jogaiért. Az ajánlat ráadásul egy garantált összeg, amely akkor is jár a Sonynak, ha a játékok rosszul teljesítenének az Epic Games Store-ban.

Azt sajnos nem tudtuk meg a dokumentumból, hogy milyen megegyezés született végül a két fél között, az mindenesetre biztos, hogy nem romlott meg a kapcsolat az Epic és a Sony között, hiszen a japánok nemrég újabb 200 millió dollárt invesztáltak Tim Sweeney cégébe.

29.
29.
#28: Pletyka volt róla, hogy egyszerre jön a Persona 5 Royal Xbox-ra, PC-re és Game Pass-be. Kb egy hónapos a dolog, de nem volt szó megjelenési időpontról, csak arról, hogy hamarosan. Viszont lehet full kamu is az infó.
28.
28.
delphijos
#25: Jó lenne, bár a simát még ps-en végig nyomtam, ugyanakkor én még konkrét bejelentést nem olvastam, csak “rumor”-t, bár lehet lemaradtam valamiről.
27.
27.
#26: javítás

miben is degradáltam a PC-s közösséget?
26.
26.
#15: A régi-új mostanában megjelenő verziók közül sok a ray tracing-re épít. Pl Metro Exodus EE. (MEEE?) ezeket kapják a tulajok ingyen, de új konzolokra pl külön verzióban árulják. ÉS ezek bizony érdeklik is a népet. Keress rá a neten, milyen játékokba teszik bele ezt utólag. Wicser3, Doom Eternal, stb. Tudod miért van? Mert a PC-s is olyan, hogy ha már megvan neki az a kártya; és a konzolos is olyan, hogy ha már megvan neki az az X, vagy PS5, akkor köszöni szépen, szeretné is látni, hogy hogyan dolgozik a hardver és azt is, ahogy kiesik a szeme a jó grafikától itt a next-gen-ben. Arról meg úgy lehet véleményt mondani, hogy ha játék közben látod. Ahhoz meg kell a játék. Hiába hozod ide a Steam hardver statisztikát, vagy akár PS4 és Pro vs PS5 felhasználói tábort is ide lehet venni. Ha van úgymond next-gen alkalmas géped, akkor örömmel fogod látni, ha az új játék támogatja ezt a dolgot. Nem új dolog ez, ugyan ez lement a 3D kártyák hajnalán. Olyan játékok estek pofára, mint az Outcast csak azért, mert abban a korszakban jelentek meg, hogy bejött a 3D kártya és nem támogatták - pedig a többségnek nem volt 3D kártyája és a jó játék fogalmát akkor sem a grafika határozta meg - de a jó grafikát akkor is mindenki szerette. Az új technikák használatára mindig volt igény és pénz ugyan úgy a PC-s és a konzolos gaming terén is. Ezért van az, hogy miután az nvidia megcsinálta a Quake 2 RTX-et és ingyen kiadta, kilőttek a Quake 2 eladásai Steam-en. Látható a tendencia és a következő 1 évben még jobban látható lesz.

Ja amúgy nekem a Zelda BotW az egyik kedvenc játékom és Wii U-n van meg, ha már szóba jött. Nintendót nem a ray tracing miatt vesz az ember, de nem is értem, hogy lehet ilyet belekeverni, meg öszintén: Steam hardver statisztika, miközben arról van szó, hogy veszik a rt játékokat, mint a szemét? Szerinted akinek van egy olyan gépe, az nem akarja megnézni, hogy mire adta ki a a pénzt? És mi van akkor, ha ez az rt egy marha jó dolog és miután játszottál úgy, már 10 évesnek tűnik egy olyan játék, amiben nincs bent?

De azt sem tudom elképzelni, hogy miben is degradáltam a PS-s közösséget? Szerintem te próbáltál degradálni engem, de nem baj, túlélem.
25.
25.
Robilluma
#23: +1.
Korrekt, empatikus vélemény. Ritka errefelé.

Áprilisi hír volt a Persona 5 Royal közeli megjelenése Xbox, GP, pc-re, a japó ps fanok megrökönyödésére :D. Így ha minden igaz, ezt lehúzhatod a hiányzós listádról.
24.
24.
Ooorky
#22: Mondjuk tényleg horror árak vannak, mikor kínai csingcsung kártyákat hirdetnek 6-700.000ft-okért azért az odabasz.
És mindez azért mert a nyugati világban túl sok tőke halmozódott fel már a kisembereknél és faszságokra költik befektetés címszóval.
23.
23.
delphijos
#20: Oké, de ez a TE tapasztalatod, az saját szempontjaid alapján. Az hogy a sima ps4 grafikai szempontól ( és ugyanúgy a One S is ) visszalépés egy PC után, nem értem miért meglepetés egyébként.... Én amikor abbahagytam a PC gaminget ( kötelező céges laptop, mellette nem akartam már másik gépet ) PS3 lett, akkor kb. azért mert ps1-em volt... aztán lett ps4. A One X-el elcsábultam, a Pro annyira nem jött be. Aztán gyereknek saját konzol, akkor már az is box ( igy családban a home-olás , GP verhetetlen ) és most a váltáskor "maradtam", mert ez ma már fontosabb szempont. ( Jó, switch is van, de a ps4 el lett ajándékozva ) Teljesen jól elvagyok, de igenis vannak olyan játékok amik valamiért nem jönnek box-ra, és NEKEM hiányoznak. És még csak nem is Sony "nagycímek". Persona, Catherine, Ni no Kuni, a nekem bejövős ingyenes Genshin Impact , stb... és ezek többnyire még csak nem is ps only címek... ( a Ghost of Thusima-t is szívesen játszanám fasza grafikán SX-en azért ) ennek ellenére úgy érzem a jelenlegi időm mellett felesleges egy ps5, de ettől függetlenül igenis megértem ha valaki JÁTÉKOK miatt dönt egy platform mellett. Mert a választék különbsége azért NEM CSAK a first party címek, amiből valóban nincs több 100 évente...
22.
22.
Windrider
#13: De látod ez is egy szubjektív vélemény. Nekem ezek a címek bőven elegek voltak, hogy anno PS-t vegyek, és egyáltalán nem bántam meg, sőt, azóta PC-n nem is játszok. Egyszerűen más élmény, másik meg, hogy nekem valahogy ezek a játékok jönnek be jobban. Egy jó sztori, egy jó játékmenet és világ (és acsik, ebben igazad van) és megvagyok véve. Engem a multi teljesen hidegen hagy már, és úgy látom, de ez is csak az én szubjektív véleményem. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mennyivel drágább kiépíteni egy már normális PC-t a horror árak mellett.
21.
21.
Windrider
#12: Teljesen egyetértek. Istenem, micsoda felüdülés látni, hogy van még aki így gondolkozik, köszönöm! :D
20.
20.
Ooorky
#19: Én is PC upgrade helyett vettem anno PS4-et, aztán másfél évre rá egy új PC-t, mert míg egy Nintendo tud egyedit nyújtani ami miatt sorra előrendelem az exkluzívjait, Sony ugyanazokat a játékokat árulja, mint mindenki más, csak más köntösben amiért cserébe szarabb irányítást és gyengébb grafikát kapok (igen tlou 2 egy technológiai mestermű, a csőpályáival és patikamérlegen előre kiszámolt grafikájával).

Vicc az, hogy anno Outer Worlds és CP '77 lett volna a 2 játék amit ki akartam tolni rajta, előbbiért kicsengettem 18k-t, míg GamePass tulajok megkapták, és olyan mosott textúrákat kaptam amit a Fallout 3 is körberöhög, CP '77 meg hál Istennek gog-on van meg.
19.
19.
delphijos
Amúgy a kommentekből látszik mennyire felesleges vita ez, csak itt pár ember mennyire más szempontok alapján dönt / választ. Ami most egy kicsit árnyalhatja a képet most az a hw árak. Az benne van a pakliban hogy van olyan PC-s aki most kényszerből - és lehet hogy ideiglenesen - vesz egy új gen-es konzolt. De hogy alapból kinek mi az elsődleges szempont a döntésnél az láthatóan elég változatos.
17.
17.
Robilluma
#13: Mondjuk azért nem veszek játékot mert lehet acsizni :D de az tény h amelyik kedvenc abban én se hagyok 'pontokat' :DD.
Semmi sem kényszer persze, de azért indok lehet egy megvételre -egy lenti lista-.
16.
16.
crytek
#15: Ezen a "szipkázáson" kár rugózni. Ahogy az eladások is mutatják pc-n mindig lesznek millió számban akik leszarják a konzolt és ha nem jön pc-re onnan bármi akkor egyszerűen nem tolják ,mert ezek miatt nem vesznek egy másik masinát.
A legtöbb pc-s szereti egy helyen tudni a dolgait nem is kell konzol vs pc ide elég ha a többi pc-s store-t nézi meg bárki. Alapból sok ignorálva van sokaknak mert nem ott van a game ahol az összes többi másik.
15.
15.
Obi Wan Kenobi
#10: Nem tudom Te hogy vagy vele de engem PC-sként teljesen hidegen hagy melyik játék kap RT támogatást vagy DLSS-t, ahogy a Cuphead is mutatta nem minden a grafika, vagy akár a Fortnite is, de rengeteg példa van erre, Zelda például ami sokkal művészibb mint "fotorealisztikus" mégis rengetegen megvették.

Szerintem pedig lesz ember aki fog venni, például ha most játszanék először a HZD-vel és kint lenne a második része akkor vennék hozzá nevetve egy PS4-et, akár még egy PS5öt is és őszintén beismerem hogy utána valószínűleg vennék további játékokat is a konzolra, valószínűleg előfizetnék PS plusra is a multi miatt és valószínűleg pár multis játékban találnék magamnak közösséget és kész, ennyi volt a marketing, behúzott a konzol és "szipkázza" a pénzemet, pont mint a Netflix. Nem a konzoleladás a lényeg, hanem az hogy aki vesz az valószínűleg mást is fog mellé venni.

Ráadásul nem degradálnám a helyedben a PC-s közösséget ennyire, nekik nem csak a látvány számít.. tudtommal még mindig nem elsődleges bent tartó erő a grafika, mellesleg úgy, hogy a steam szerint még mindig a 1060 a legnépszerűbb videokártya, ami mellesleg se DLSS-t nem tud, se pedig RT-t. Sokkal inkább a te elképzelt viszonylatod invalid
14.
14.
Guba32
#6: Akik bottal sem piszkálnák meg a pc-t hidd el nem így gondolkoznak.;)
13.
13.
crytek
#12: Én pedig úgy gondolom (sőt magamon is látom) hogy a játékokat már csak azzal is el lehet adni hogy pl van benne acsi vagy nincs benne acsi.
Pl nekem a konzolra vett játékaim 90%-a megvan pc-re és ott szarrá játszottam. De amint volt lehetőségem megvettem konzolra mert ott lehet acsizgatni és mivel a kedvenceim nehogymár benne maradjanak a pontok..
De pl konzolt nekem azzal egy cég se tud eladni mert az univerzum legjobbja csak arra jelenik meg. Lásd a lenti ps lista. Elég nagy nevek egytől egyig..mégse érzek kényszert hogy vegyek miattuk ps-t.
12.
12.
Robilluma
#10: Úgy gondolom amikor kedvenc játékokról kérdeznek gamereket egyetlen válasz sem úgy hangzik el hogy x és y azért No1 mert rt van benne.
Maga a játék az ami el tud varázsolni és be tud szippantani gamereket. Nem kell ezt túlgondolni. Nálam is és minden más ps tulajnál a vételnél a fő szempont uaz, minőségi konzol olcsóbban mint egy pc -illetve pc mellé-, minőségi játékokkal. (Nekem is van gamer pc-m, de nem csúcskategóriás. Arra jó lesz majd őszre a ps5).
Nyilvánvalóan behúzott jópár pc játékost annyira egy HZD hogy a következő részre ne akarjanak 3-5 évet várni ahhoz h játszhassanak vele és inkább vesznek egy ps5öt. Színtiszta marketing. Ha az őszi ps játékokat bemutató Sony eventen jön majd egy ütős gameplay a Forbidden Westből és lehet h a Ragnarökből is, akkor méginkább közeledni fog sok pc-s a pshez. Annó én is uezért vettem prót csak nekem nem kellett odadobni egy játékot pc-re, magamtól is láttam a színvonalasságot. Emiatt abszte nem tartom lehetetlennek a God of War pc-s megjelenését Karácsony táján. Örülnék is neki. Engem elvarázsolt teljesen, pc-n is biztos sokaknak lenne szuper játékélmény. A gaming erről szól és nem idióta konzol- és platformháborúról meg utálom a másikat mert játszhat vmivel amivel én nem felfogásról.
Arturu22vel nehéz egyetérteni. Azért nem fogja senki eladni a konzolját mert minden jön pcre, tekintve h éveket kellene várni játékokra. Max xboxot, hiszen ott már kb minden duálban jön pc+boxra. De ott is fő szempont a 185k < 6-700k és a konzol bármikor családi program, a pc nem annyira.
Rt meg van a ps5 és xsxben is, a jövő játékai támogatni is fogják. De amíg pc-n egy rt-s vidikártya többe kerül mint egy konzol, addig menni is fog a szekér a kanapégamingnek. Az megint más kérdés h egy W3 féle 100+ órás játékot nem fogok még egyszer végigjátszani csak azért mert rt támogatást kap, még akkor se ha all time egyik kedvenc. Nem is gondolom h ezért vennék az említett Doom Eternallal őket. Inkább csak azért mert jók.
11.
11.
delphijos
#10: Ja, mert az RT-s kártyák olyan nagyot mennek a gaming vásárlóknál… hogy mindenki rohan régi játékokat venni mert RT frissítés gyütt… Oh, wait…. Mondjuk egész egyszerűen annyi játék jelenik meg, hogy egy átlagos idővel rendelkező embernek még ég platformon sincs ideje kijátszani őket, hacsak valaki nem ragaszkodik némelyik játékhoz egyre kevésbé van értelme több platformot tartani.
10.
10.
#8: És szerinted kis is fog emiatt konzolt venni? PC-n tejlesen más irányból jönnek jó pénzek, mégpedig a ray tracing-et támogató játékok közül. Sok cím, mint pl Doom Eternal, vagy Witcher 3 visszamenőleg kap rt támogatást és nem véletlenül: mert megveszik őket. Teljesen ezen van a fókusz, nem tudom hogy nálad hogy jön ki az, hogy ilyen HZD és DG, meg hasonló folytatások ami se DLSS-t, se ray tracinget nem támogat az annyira nagyot üssön ebbe a piacba, hogy mindenki elszalad konzolt venni. Totálisan invalid elképzelés.
9.
9.
LGHDTV+
Szerencsére volt esze a Sonynak. Én imádtam a Days Gone-t. PSre is megvettem, és Steamen is előrendeltem, de ha bejelentette volna a Sony meg az Epic hogy csak az epic szarján jelenik meg, akkor vártam volna egy crackre és leszedtem volna máshonnan.
8.
8.
Obi Wan Kenobi
#6: A HZD is kijött PC-re de a következő nem fog, szóval attól nem kell félned, hogy a vásárlásod nem érte volna meg..
Tisztán marketing, belehúznak pár embert a franchise-ba, utána pedig hogy játsszanak a következő résszel már konzolt kell venniük hozzá :D
7.
7.
Obi Wan Kenobi
Szerintem hatalmas marketingfogás lenne ha kiadnák a God Of War-t az új rész előtt egy 4-5 hónappal, egy csomóan megvennék, de az új csak PS-re jönne. Lenne az a réteg aki benne csak emiatt konzolt, ráadásul ha az Epic fizet érte akkor szinte ingyen lenne a Sony-nak.
6.
6.
ARTURUS22
Azt bàrmibe lefogadom, hogy god of war soha nem jön pcre kizàrt. Én egyiket se vàrom pcn mert azért vettem ps4 et hogy ezekkel jàtszak. Ha mégis minden jön akkor meg nem ps5 veszek hanem egy pct. De igy hogy minden jön mindenre nincs is értelme a konzoloknak lassan max a nintendo.
4.
4.
crytek
#3: Az senki se mondta és várja ,hogy minden címüket kihozzák.
God of Warba simán benne van mert szarrá keresték vele magukat már így is és jön a következő része.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...