Továbbra is veszteséges az Xbox 360

  • Írta: fojesz
  • 2007. április 27.
  • Biznisz
Háromszáztizenöt millió dollárral továbbra is veszteséges a Microsoft Entertainment and Devices részlege - ettől függetlenül nem kell félteni a céget.
Háromszáztizenöt millió dollárral továbbra is veszteséges a Microsoft Entertainment and Devices részlege - ettől függetlenül nem kell félteni a céget.



A már lezárult 2007-es üzleti év harmadik negyedévéről számolt be a minap a redmondi Microsoft: a cég Entertainment and Devices névre hallgató részlege ismét nem tudott profitálni - sőt, háromszáztizenöt millió dolláros veszteséget könyvelhettet el azon időszak után. Természetesen a divízió nem csupán az Xbox 360-nal foglalkozik: a szekció alá tartozik ugyanis még a Zune, a Games for Windows valamint például a Microsoft IPTV szolgáltatásai is.

A 315 milliós veszteség egyébként határozottan pozitív irányú fejlődést mutat, miután tavaly ugyanekkor 402 millió dollára rúgott a kárbaveszett zöldhasúak száma. Ugyan nem térülnek meg az Xbox 360-ba ölt pénzek, mégis a legtöbbet e téren ezen géppel kaszálja a Microsoft - az összesített 14,4 milliárdos bevétel nagy részét képezik a konzol hozományai. A világon eleddig tizenegy millió Xbox 360 konzol talált gazdára: 500 ezer ezek közül a 2007-es év első három hónapja során. A tavalyi hasonlatos időszakban 1,7 millió konzolt adtak el.
28.
t.roli
mondom én h nem olvasod el rendesen amit írtam. Odaírtam h nem írok többet ezzel a témával kapcsolatban...
26.
t.roli
Szal. Láttál már analg Gamepadot? mert akkor ott lesz a gon h nem. Ha egy picit tolod arébb a pöcköt, akkor lassan megy a képeryő arébb (egyszerűbben nehéz elmagyarázni). Ha jobban megtolod a pöcköt, akkor gyorsabban forog a kamera vagy megy az ember. Sőt ennek előnye az is h még a kezemet sem kell rángatnom mert elengedem a pöcköt és megáll. Vagy folyamatosan, annak fügvényében milyen erősen nyomom mozog a kamera (v karakter tök mind1). Az erősen lebutított dolgaiddal nem értek egyet mert a pl a régebben leírt Rainbow Six Lockdownod is uo mint pc-n. Akkor az anno DOOM 3 ként bemutatott játék vagy a FEAR is egy buta játék? A HALF-LIFE ról nem is beszélve. Mert ezek mind olyan címek amik eredetileg PC-sek és átírták őket konzolra is, mégis halálugyanaz a játék. Max grafikailag konzolon szebb de azt már megszokhatjuk:)



AFifa+sportjátékoknál, Splinter Cellnél is és a Prince of Persiánál is ha telepíted, kivan írva h gamepad ajánlott. Pedig PCre rakod fel a játékot...

Én spec rájöttem h te nem érted az analog gamepad működési elvét. Fölöslegesem ütögetem ez ügybe a karaktereket. Ehez többé nem szólok hozzá, mert falnak utálok beszélni főleg ha magamba...
25.
logoffmeister
22: elnézést, nem rád értettem, hanem a szpájdermenre. A letöltése hogy tartozik ide és ki kérdezte
24.
t.roli
oks. de már a 21. komment után...
23.
kenny22
t.roli: ennyire nem kéne felkapni a vizet egy noname íróra... azok csak had irogassanak, de azért neked is vissza kéne fognod magad. egyszer bőven elég válaszolni
22.
t.roli
bár az összes cod rész megvan még a cod 3 is
20.
t.roli
Nem kitaláltam. Gondoltam úgyse hiszed el. Totál ugyanaz a játék hacsak konzolon nem jobb az MI. Soha nem mondom h jobb a kontroller mostmár ne idegelj pls!!! Csak azt mondom miondenkinek az a jó amit megszokik és nem az számít mivel játszol. És ugyanúgy ha az egér érzékenysége levan véve inimumra, hiába rángatod a hülye egeret odavissza, akkor is alig fordúlsz. Na ilyen beállítás szinte az összes konzolos játéknál van, és ez alapból lassúra van állítva (álltalában). Én mindig felgyorsítom és pontosan tudok vele lőni olyan gyorsan mint egérrrel. Capischi? Mien fejlesztőkre gondolsz? Te nem veszed észre h a nagy címek mindig is kijöttek konzolra is, ha csak nem arra? Az h valami játék van pc-n az nem azt jelenti h már konzolon nem lehet. Hozzánemértésemhez biztos beletartozik az is h vírusok, férgek, és görény hackerek másznak át a tűzfalon, és popupokkal kergetnek az őrületbe. Az is beletartozik a hozzánemértésembe, h naponta kéne patchet leszedni az Internet Explorerhez h ne jussanak be a gépembe. Az is hozzánemértésemet bizonyítja h nem tudok biztonságosan netezni, mert a nyűves Microsoft oldaláról nem szedem le azonnal a javításokat. Hozzánemértésem tényleg az egeket veri és annyira hülye vagyok a géphez hogy a power gombot is villanykapcsolónak nézem, a resetre meg azt gondolom h felmelegíti lefagyásnál a számítógépet, az egér mellé egérfogót rakok, nehagy elszaporodjanak stb. Totál hülye vagyok a számítógépekhez mostmár rájöttem hála neked névtelen. Bár nem mondtam h elromlanak a cuccaim a gépbe mert nem szoktak, csak azt mondtam, ugyanannyi esélye van mintha a konzolban romlana el valami, ha nem öbb az esélye mert több noname márka van benne. Hupsz. Ehez teljesen hülye vagyok bocsi h megkérdőjeleztelek mester. Légyszi ne vágd le a jobbkezemmel a balfülemet pls. de ugyanúgy te sem ismertél ki a 20 topic után és bemeséled magdnak h én a világellensége vagyok, nemsoká egylapon lesz a nevem Hitlerrel. Hopsz, megjósoltam. Már egy lapon van a nevem Hitlerével. Én egy szörnyeteg vagyok és a Pc-s társadalom az én forradalmam miatt fog tönkremenni. Már írom a Gyurcsány takarodj feliratú pólóm mellé h: Le a PC vel! Fel a Konzollal!.



Bocsánat nagyuram: Névtelen

20.
t.roli
És légyszi Cod 2 őzzünk már.
19.
t.roli
Ő! Ein moment bite! Én mondtam valaha is h a PC rosszabb mint a konzol? MErt nem hiszem. Én csak védem a konzolt, és ha kell rávilágítok pc negatív oldalára amit sokan elfelejtenek. Sokat játszom pc vel nem tom miért kell engem elvakúlt konzolosnak nézni. Ha valakinek nem tetszik a konzol akkor az az ő baja. És kerűljük a falusiak szidását. Pösti vok nem Szögödi. Amúgy példának felhozom, h az osztályátársa,,al úgy játszottunk egymás ellen Battlefront 2 őt, h ő leűlt a géphez és egérrel játszott, én meg leűltem a ps2 höz és gamepaddal játszottam. Ugyanaz a pálya, nehézségi fokozat, ugyanannyi bot és ugyanabban az időpontban inditottuk el. 1 órát tartott, és végülis 200 emberrel többet lelőttem gamepaddal, mert TUDOK vele játszani és nem azért mert ő volt béna. Amikor cseréltünk közel azonos lett a végeredmény. Nincs akkora különbség a kettő között, ugyanazon elven működik mind2. (segédcélzást kikapcsoltam mert zavar h nem azt célozza akit én szeretnék). Sniperkedésről ne is beszéljünk, sokkal pontosabban belehet vele célozni... (én véleményem, és most szkafanderbe öltözöm mert szerintem nem kövek fognak felém reűlni, hanem ágyúgolyók)



UI: Nincs előitéletem a PC elött... Szeretem és mindennap használom de sokkal több gond van vele, mint a konzolommal. (nem győzöm mondani h a ps2 2000 -es séria és az én tulajdonomban 2004 óta van. Még az eredeti gyári gamepadom van, és semmit nem kellet cserélni benne, a "fejcserét" ingyen elintézték mert az csak kamu h ki kell cserélni azzal az indokkal h "elolvadt a fej". Fontos eddig minden játékot elvitt kivéve 1 ps1 es játékot. Borzalmas... ÉS anno 60 000 vettem 15 eredeti játékkal (kedvenceim köztük a mafia és a GTA3))



Köszönöm

Roland voltam 2007 ápr 28

0:31
18.
Állítom, h vidéken sokkal jobban élnek az emberek, mint pesten. Vannak vidéki rokonaim, és eszméletlen házuk van, nagy udvarral, szóval jól élnek. Ráadásul még a levegő is tiszta, és nincsenek közlekedési dugók. Ma is pl. 15 percel tovább utaztam a buszon, mert beállt a sor. Nagyon örültem neki. No mindegy. Sztem vissza az eredeti témára. :)
17.
kenny22
falusi: te paraszt, engem ne kever össze a pestiekkel te kis cigány balfasz a legtöbb faluban nincs internet szolgáltató és mivel te egy kurva nagy paraszt vagy ezért tudhatnád, amugy meg faszom kiva az olyan kis geci pöcsökkel mint te vagy, noname kis hangyapöcs és a nevemmet csak hagyd úgy ahogy én azt jól leírtam, lehet h neked mind 1, h balfasznak, vagy buzinak hívnak ha nem zavar akk ezenúl csak kretén pöcsnek szólítalak
16.
kenny22
erről a pc vs konzolról, ami már megint előjött csak annyit, h aki ide v akárhova ír a neten az nem pc-vel teszi???? mert ezt konzollal nem egészen lehet, kivétel ha veszel hozzá egy igénytelen billentyűzetet, ami megint pc sajátosság. egy pc mindenre jó míg a konzolok csak a játékra, de abban is csak a 24. hozzászóló által említett stílusok de azok is néha jobbak pc-n. Csak gondolja el mindenki egy fps vagy egy igényesebb rpg, stratégiák stb még sorolhatnám... azok csak és kizárólag pc tolhatók jól akárki akármit mond. Az h pl a shadowrun-t csinálják pc-re és x360-ra, de itt is az x360-as verióban lesz egy segítő valami amivel könnyebb lesz a célzás de ki nem szarja le. Amíg azzal a gommbal odanyomja a célkeresztet a kiszemelthez, addig egy pc-t irányító személynek több millió perce van arra, h szépen odahúzza a célkeresztet a fejecskéjéhez és még azután is várhat, h megnyomja az egérgombot és hupsz meghalt jééé milyen érdekes a konzolosnak esélye sincs mert nem arra tervezték a játékstílust
15.
kenny22
14.
kenny22
ha te még nem láttál 3 éves garanciát pc-re akk nemtom, h hol élsz lehet, h valami falusi paraszt vagy, de gondolom, h nem, mert itt senki sem falusi, mert faluban nincs net amugy egy pc rohadt sokáig bírja. nekem anno 8 évig kihúzta(ugyan azokkal a cuccokkal), de akkor is "csak" az alaplap szart be a többi ment. az x360-ról meg csak annyit h microsoft és ez mindent elmagyaráz-->lefagy stb.(tapasztalat)
13.
t.roli
3 év gari pcre? vicc! HA boltban veszel kész pécét az a garancia végig kibírja oszt utánna tönkremegy(nem egy tapasztalatom vol már). És nem azért mert gagyi volt a gép. Na szal ha elszáll valami a gépedben, kicserélheted péznért. De látom tájékozatlanságod magas, mert rengeteg konzol szervíz van ahol megjavítják és nem kukába dobják a konzolod. Jobb helyeken ingyen beállítják az olvasófejed ( ez annyit tesz h emiatt nem olvassa be a játékokat) sok helyen 20000 ft ért azonnakl kicsrélik. Fontos megjegyeznem h vannak olyanok akik 1 év garit adnak chippelt gépükre ugyanazon áron. ÉS attól h veszteséges a konzol, a játékfejlesztőknek lehet soikkal nyereségesebb ezért ha csökkene is a színvonal (ami lehetetlen) akkor is gyártanák rá a játékokat mert ha másnak nem nekik megéri. Szal kapsz jobb helyen garanciát, van ahol ingyen meg is csinálják a beállításokat. PC meg...



12.
tjames
12: Hogyhogy hogy tartozi az 1. hsz-om ide? Hogyhogy hogy? Úgy hogy ez a véleményem, és csak elmerengtem, hogy mi a lehet a konkurencia bevét adataival. Nem értelek. Mi a baj ezzel a hsz-al? Elvégtére nem a tiszavirág nemi életéről írtam, valami köze csak van a hírhez nemde?
11.
JBaker91
ne nézzetek bunkónak (elnézést attól akinek x360ja van) de én személyszerint örülök hogy veszteséges legalább a sok marha játék fejlesztő végreráébred arra hogy a konzol az lehet hogy nem fogja olyan sokáig tartani azt a szinvonalat amit ők akarnak. ellentétben a pckel még ha vannak töltögetők is (én mindig veszem a játékokat és eléggé ellenzem a sok warezost)
10.
#8: A veszteséget az emberre értettem, mint kínzóeszköz..
8.
logoffmeister
10: pofánrúgásokkal hogy állsz? Ha valahol meg akarod osztani warez tapasztalataid, akkor az ne itt legyen!

ja, és:1) hogy tartozik ez ide? 2) ki kérdezte? 3) ha valaki akarja, megtalálja vagy még jobb:MEGVESZI



A cikkhez meg annyit, hogy ez a veszteség ahogy elnézem, nekik csak apró.

Ja, Nintendo meg ugyebár nyereséges a Wii-vel. Ők jól járnak mindenképp.
7.
naval
jó az x360 és kész!!!!

6.
Fight!
Hát igen! Ha pl lenne vmi más konzol is az x360-on kívűl mint pl a PS3-mellett a PS2 vagy a PSP! Mint az x360 mellett ott a xbox de nincs kicsi konzol mint a wii mellett a DS!

De hajrá Microsoft hajrá x360!!!!
5.
t.roli
A PC amúgy sem lehet nyereséges mivel rengeteg cég gyártja az alkatrészeit és nem egy. Ezáltal ez a kijelentés hülyeség. BOCSI!!!
4.
A PC a legveszteségesebb: elromlik, másodszorra már nem ugyanazt csinálja, több napig tartó szenvedés míg rájössz, h mi nem jó, majd azt kicserélni (ha hardverről van szó)

Inkább egy konzol játékra, és egy normál PC, aminek megvannak a feladatai.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...