Baldur's Gate III - messze még a végleges változat

  • Írta: fojesz
  • 2021. június 20.
  • Hír
A Larian fejese, Swen Vincke a GameSpotnak adott interjút, amelyben elárulta: idén még biztosan a Steam Early Access-szekciójának vendégszeretetét élvezi majd a Baldur's Gate III.

Nem igazán hallottunk a Baldur's Gate III felől mostanában: érkeztek ugyan javítások hozzá, de a legutóbbi nagy frissítés még februárban vált letölthetővé, ez hozta magával a druida kasztot is. Swen Vincke, a Larian alapítója a GameSpotnak adott interjút a témában, és próbált rávilágítani, hogy mi zajlik éppen a kulisszák mögött.

Vincke elmondása szerint a céljuk az, hogy jövőre befejezzék a játékot, de ez azt is jelenti, hogy idén még biztosan marad az Early Access-változat. Jelenleg párhuzamosan polírozzák a korai hozzáférésű játékot, és fejlesztik az anyag maradékát, illetve az is kiderült, hogy a következő frissítés - bármikor is érkezzen - inkább a meglévő elemek fejlesztésére fókuszál a visszajelzések alapján - túl sok új tartalomra, például egy újabb kasztra ne számítsunk ezúttal.

Vincke azt is elárulta, hogy a Divinity: Origin Sin II-féle Game Master móddal a Baldur's Gate III esetében még nem számolnak, állítása szerint így is "egy szörnyeteget kell lefejleszteniük".

4.
Pistons1984
#2: Hát ha a Divinity: Original Sin 2- ből indulunk ki akkor konzolos valtozatt az lesz de csak is kizárolag az új konzolokra. Ahogyan te is irtad. Ps4-re 100% hogy nem. Ez kb olyan mint hogy a diablo 4-et is bejelentették a régi konzolokra de mire az megjelenik szinte esélytelen.
3.
hedzsooo
#2: Hát igen, pl. a CDPR-nek is ezt mérlegelnie kellett volna a Cyberpunk2077-el kapcsban, akkor lehet ennyire nem lett volna gáz a start náluk ugye. Inkább a régebbi platformok kihagyása, mintsem pereskedések aztán, + szomorú/mérges/csalódott játékosok
2.
tyber16
#1: Sajnos esélytelen. A játék rendezője nyilatkozta hogy nem fog mert nem bírná el a hardver. Szerintem jövőre megjelenik pc-re és rá egy évre ps5 és series x.
1.
Shao Kahn
Remélem egy napon ps4-re is megjelenik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...