Júliusban megjelenik a Blightbound

  • Írta: gorien
  • 2021. július 2.
  • Megjelenés
Link másolása
A dungeon crawlerek és a brawlerek keverékeként megszületett Blightbound egy évnyi korai hozzáférés után készen áll a teljes megjelenésre. Barátokat azonban érdemes pakolni az útra, mert itt csak hárman együtt jutunk valamire.

Tavaly májusban hallottunk először a Ronimo Games és a Devolver Digital kooperatív dungeon crawler-brawlerjéről, a Blightboundról, ami néhány hónappal később már helyet is kapott a Steam Early Accessben. Ebben a játékban hárman szállunk szembe egy szörnyek lakta világgal, ahol egy rejtélyes köd mindent megront, amihez csak hozzáér.

A végleges változatra már csak július 27-ig kell várnunk, és további jó hír, hogy nemcsak PC-n, de PlayStation 4-en és Xbox One-on is rátehetjük kezünket a játékra, a platformok között pedig a cross-play is működni fog. A teljes játékban három régióban több tucat kazamatát pucolhatunk majd ki, a megannyi megszerezhető loot mellett húsz különféle hőst is feloldhatunk. A harcok között saját kis hegyi bázist építgethetünk, ahol a mesteremberek még több felszerelési eszközt gyártanak nekünk a harcokhoz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...