Jobban fut a Resident Evil: Village tört verziója

  • Írta: Baloo
  • 2021. július 15.
  • Gyászhír
Link másolása
Az elmúlt napokban indult a szóbeszéd, miszerint a Resident Evil: Village kalózverziója kevesebb problémával fut, mint az eredeti kiadás. A Digital Foundry is vetett egy pillantást a témára, és szomorúan jelentették, hogy a pletyka igaz.

A hét elején kaptak szárnyra a pletykák a kalózkörökben, hogy miután a tört verzió crackje kiöli a DRM-védelmet a Resident Evil: Village-ből, ennek köszönhetően a játék is jóval stabilabban fut PC-n. A Digital Foundry úgy döntött, hogy szakavatott szemével összehasonlítja a két verziót, és a végeredmény sajnos valóban kiábrándító lett:

Ugyanis megerősítették, hogy Ethan Winters legújabb kalandja tényleg jobban fut a Denuvo-kasztrálás után, vagyis a készítők - a Crash Bandicoot 4: It's About Time helyzetéhez hasonlóan - ismét a becsületes felhasználókkal szúrtak ki. Remélhetőleg hamarosan a Capcom is belátja, hogy az erőltetett (illetve nem túl eredményes) DRM-védelem csak többet árt, mint használ, és hamarosan kiveszi azt a Resident Evil: Village-ből.

Update! A Digital Foundryt időközben megkereste a Capcom: a cég szerint már dolgoznak a PC-s verzió optimalizálásán, hamarosan pedig további részleteket is megosztanak a témában.

11.
11.
GAMEROD
A torrentes játékokkal annyi a gond, hogy nem mindhez van patch, meg update. Maradni kell többnyire az 1.0 verziónál és azok összes hiányosságánál, hibájánál. Mondjuk ez csak akkor probléma, ha olyan játékról van szó amik folyamatosan frissülnek és fejlődnek, mert már nem az a korszak van hogy megjelent egy játék, aztán jött hozzá egy vagy két fél kilobájtos javítás. Már húsz javítások jönnek száz gigákkal.
10.
10.
Gerzson95
#4: K. Privát problémád...
8.
8.
joeperry
"vagyis a készítők... ismét a becsületes felhasználókkal szúrtak ki" Nem hinném, hogy ez a készítők hibája lenne. Ők csak minimalizálni akarják a veszteséget, a lassulás a védelmet szállító programozók sara.
3.
3.
Gerzson95
Szóval akkor duplán jól fogok járni. Nice.
2.
2.
xanatos0911
Azon röhögtem, hogy ha megveszem tuti feltörik. Hát megvettem július 3-án, erre egy hétre rá feltörték. Nem mintha érintene, mert mindenképp megvettem volna, csak ez nálam általában így megy.
1.
1.
XuChi
Most már igazán kasztrálhatnák a Denuvo-t mindenhonnan. Semmi haszna. Csak azt szopatják akik fizetnek. A sok letöltő warezhuszár úgysem fogja megvenni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...