A PlayStationnel szövetkezne a Netflix?

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 17.
  • Pletyka
Link másolása
A héten újabb híreket hallottunk a Netflix videojátékos törekvései felől, amelynek a legutóbbi pletykák szerint egy PlayStation-együttműködés is a része lehet. A Sonyval szövetkezve vetné meg a játékpiacon a lábát a szolgáltató?

A jelek szerint a Netflix is beszállna a játékiparba, épp a héten kaptuk a hírt, hogy a játékok a következő egy éven belül megjelenhetnek a streamingszolgáltatás kínálatában, a cég játékfejlesztésért felelős vezetője pedig a Zynga, az EA Mobile és az Oculus egykori szakembere, Mike Verdu lesz.

A hétvége azonban egy vadabb pletykát is hozott, Steve Moser adatbányász ugyanis feltúrta az iOS-es Netflix-alkalmazás kódját, és több érdekességre bukkant: egyrészt kiderítette, hogy a szolgáltatás videojátékos szekciója egyelőre a Shark kódnevet viseli, másrészt a Ghost of Tsushima dobozképét és egy DualSense kontrollereket ábrázoló artworköt is talált az appban.

De mit jelentsen ez? Elképzelhető persze, hogy egy tesztelés maradványaival van dolgunk, Moser szerint azonban a Netflix valamilyen módon együttműködhet majd a Sonyval játékfronton. A két cég egyébként is jó kapcsolatot ápol, elvégre a Sony Pictures filmjei az Egyesült Államokban átmenetileg Netflix-exkluzívak a mozipremiert követően.

15.
15.
delphijos
#14: Igen, ahol szétválasztható a workflow és / vagy nincs nagy adatmennyiség ott jó a hibrid. Sok adatot mozgatni AWS és Azure között az elég drága mulatság. Még ugyanazon belül régiók közt is meggondolandó erősen.
14.
14.
silkgoat
#13: Ja es akkor ne is beszeljunk arrol, hogy csomo esetben hybrid megoldasok vannak. Wrokload megymondjuk AKS-en (aws kubernetes), de a data pipline az a GCP-ben van. A szolgaltatasoknak mas a minosege es az arazasa is egyes szolgaltatoknal. Ha BigData akkor AWS es GCP, ha ML, akkor managed ML, akkor inkabb AWS, ha API, akkor inkabb GCP. Meg ott van az Azure, amit az MS kurvara megdizajnolt es a managerek alma. Technologialiag? Kit erdekel, ez uzlet. :D
13.
13.
delphijos
#10: Te meg ostobaságot írsz, kb. lövésed nincs az egészről. Írod a bugyuta hülyeségeket. Dolgozom Azure-al , és AWS-el is, eléggé képben vagyok, köszi. A Hulu, HBO Max , Disney+ mind AWS infrastruktúrát használ. Mind konkurenciái az Amazon Prime-nak. Gondolod úgy megy hogy szólnak nekik hogy ha túl jól megy a bolt “kidobják” őket ? Ha a Sony Azure-t használ, FIZET érte. Ez az MS-nek üzlet, és nagy valószínűséggel többet keres rajta mint amennyi többlet bevétele lenne a játék üzletből a Sony nélkül. Amúgy meg ha annyira akarná, már rég bejelentkezhetett volna a Sony komplett gaming részlegéért, lenne rá pénze. Ilyen óvodás dolgokat hogy “majd nem ad szervert” csak te tudsz kitalálni…..
12.
12.
Obi Wan Kenobi
#8: sok sikert belekötni egy ilyen emberbe :D
11.
11.
kryszisz
#10: Na jó, de ha igaz ez a hír (doubt), akkor gondolom a PS Now úgy ahogy van költözne Netflix szerókra nem? Persze ki tudja azok mennyire jók gémingre, filmek esetében nincs vele gond, de ez ugye nem garancia semmire. Szerintem ez egy elég frankó dolog lenne mindkét fél számára, meglátjuk mi sül ki belőle, de az ötlet tetszik.
10.
10.
Helium Prime
Ez nem Microsoft imádat te szerencsétlen! Nézz már utána milyen szerverekre és hol van szükség ahhoz,hogy online minimális késleltetés mellett menjen egy game! Ez nem ugyanaz mint egy videó letöltése! Imádat:) Te jó ég,hogy te még mindig ekkora f.asz vagy!
9.
9.
Helium Prime
Most megint miért így nyilvánulsz meg te rügy?
Tényleg bakker,hogy lóvesed sincs arról hogy xy szerver közt mekkora különbségek lehetnek?
Szerződést láttál vagy írtál valaha?
Amíg rendesen nem tudsz megnyilvanulni addig nem kell pityeregni.Jóska!
8.
8.
delphijos
#7: Nem értem miért kell a nagy MS imádatban fullba nyomni a kretént. Nem sok komoly cloud szolgáltató van a világon , azoknak elég komoly pénzbe és időbe került ezt kiépíteni. Ez nem egy olyan üzlet amibe bármelyik cég csak úgy “beleugrik” , nem is erőlteti senki. Nem csak a Sony, hanem EZER MÁS nagy cég az ő rendszerükre fizet elő, mert ezt diktálja az ésszerűség. Ez üzlet, nem óvoda , hogy “ha nem azt csinálod amit mi szeretnénk, akkor nem adunk neked felhő szolgáltatást”. Tényleg bakker komolyan, hány éves vagy te ???
7.
7.
Helium Prime
Egyenlőre a Sony még a Microsoft szervereit is köhögi vagy véletlenül jönnek az exek pc-re,ha kevés a geppa! Várom mi lesz ebből azért,de nyilván nem csinálhat bármit mert akkor lebasszák a szerverekről aztán KO Next az fix!
6.
6.
crytek
#5: Mi az hogy mennyi időn belül?
Előbb legyen hivatalos hogy valóban létrejön ez a valami. És ha él akkor azonnal mivel a ps now is nagyon jó... lenne ha elérhető lenne hivatalosan mindenki számára
5.
5.
Kovbaj
#4: Szia, mit gondolsz mennyi időn belül működne ez a szólgáltatás kombó Crytek?
4.
4.
crytek
Na végre ez jó lenne ha a csoró sony nem képes kiterjeszteni a psnowot. Így legalább végre több helyre eljuthat és akkor a pcs portokat se kell majd várni
3.
3.
Lorthirash
#2: És logikus is hiszen valamit kell csinálni sony-nak is e-téren.
2.
2.
Lorthirash
Ez komoly konkurencia lehetne a microsoft cloud gaming ellen.
1.
1.
GemForge
Ez már a tegnapelőtti híreknél is eszembe jutott. Miért építkezne bizonytalan alapokra a Netflix, ha parlagon heverészik egy nagyszerű együttmüködési esély a Sonyval? Az viszont tuti, hogy ez a kombó letarolná a picot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...