Rengetegen kíváncsiak a New World bétájára

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 26.
  • Hír
Link másolása
A múlt héten végre kezdetét vette az Amazon-féle MMO, a New World zárt bétatesztelése, amire a jelek szerint rengetegen kíváncsiak: a játék jelenleg a steames toplista élbolyában tanyázik.

Az Amazon is küszködik játékfejlesztés terén: a legutóbbi nagyobb próbálkozása, a Crucible csúfos bukás volt, és a jelek szerint a Gyűrűk Ura MMO fejlesztését is leállították. Noha a New World című MMO lassan, de biztosan halad a megjelenés felé, a premiert többször is el kellett halasztani, ami azt sejteti, hogy nem mentek simán a munkálatok.

Azonban úgy néz ki, az Amazon srácainak megérte ennyit dolgozni: a múlt héten végre elrajtolt a cím zárt bétatesztje, a próbaváltozatra pedig rengetegen neveztek be, amivel a New World stabil szereplője a Steam éppen legnépszerűbb játékait felvonultató toplistának. A csúcsidőben több mint 200 ezren játszottak egyszerre az anyaggal, amely a Rustot, a Team Fortress 2-t és a Rainbow Six: Siege-et is előzi jelenleg. A kérdés az, hogy kitart-e a lendület - a végleges változat augusztus 31-én érkezik.

A szép számokat némileg beárnyékolják azok a jelentések, amelyek szerint a New World hajlamos az NVIDIA GeForce RTX 3090 videokártyákat tönkretenni. Az Amazon közleménye szerint aggodalomra nincs ok, a jelenség ugyanis csak "néhány" játékost érintett, és biztos, ami biztos, korlátozták a framerate-et a menüben. (A találgatások szerint a kártyák attól kaptak mattot, hogy a menüben limit nélküli framerate-tel futott a játék, ami a túlmelegedésükhöz vezetett.)

6.
6.
KENKILL
Számomra masszív csalódás. Az alapötlet nem lenne rossz, hogy PvP-központú a játék, de mivel ezt az emberek nem fogadták jól, minden PvE tartalom utólag lett beleollózva és ez látszik is. Ilyen unalmas, ötlettelen küldetésrendszert már rég láttam, két óra sem kell hogy grindolásnak érződjön a játék. Mondjuk személy szerint én már rosszul vagyok ha még egy játékban favágással, kőtöréssel meg vadászattal kell töltenem az időt, de ez már ízlés dolga. A harcrendszer szegény ember dark souls-a, sajnos attól hogy MMO-ban ez újdonság, még nem lesz jó. Lehetetlen megjósolni időzítéseket az animációkból, egy ilyen rendszer meg ezen áll vagy bukik. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a divatos stamina bar-t bele kellett tenni, de sprint opció az nincs, gyalogolj gyök kettővel mindenhova. Tipikus MMO start, 2-3 év múlva lehet, hogy jó lesz, van benne potenciál.
5.
5.
hedzsooo
#4: Az ugy van kerlek, hogy 1 kulfoldi oldal megirja, aztan pedig az osszes jatekoldal kulfoldon es belfoldon is lekozli ugyanazt egy az egyben gondolkodas nelkul, rogvest...
4.
4.
markoci555
#3: megérte a clickbait cím miatt, hogy ez a játék még a 3090-t is kinyírja húúú!
3.
3.
Cole
#1: Széria hibás a 3090 EVGA. Már a gyártó is elismerte és nem is annyira új jelenség, eddig is lehetett olvasni erről a szériáról ilyet, csak valamiért eddig nem volt érdekes.
2.
2.
Chdz
EVGA FTW3 kártyák az érintettek többségében, sok szaki szerint a fan controller, VRM szállt el. Szerintem meg, csak szimplán szériahibásak. Ez gyártói hiba, nem véletlenül cserélik az "áldozatok" kártyáit. Bóvli anyagokkal gyártanak, de ez a mai világban nem meglepő.
1.
1.
xanatos0911
(A találgatások szerint a kártyák attól kaptak mattot, hogy a menüben limit nélküli framerate-tel futott a játék, ami a túlmelegedésükhöz vezetett.)

LOL. Vsync nelkul kb minden jatek igy mukodik. Ez netto bullshit szvsz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...