Bérbe adhatják a Stadia infrastruktúráját

  • Írta: fojesz
  • 2021. augusztus 7.
  • Pletyka
Egy álláshirdetés árulkodik arról, hogy a Google a Stadia alatt futó infrastruktúra licencelésére készülhet, vagyis azt bárki bérbe vehetné a jövőben, aki hasonszőrű szolgáltatás szeretne indítani.

Nem látjuk még, hogy merre tart a Stadia, de az biztos, hogy nincs egyszerű helyzetben a Google: miközben a cég igyekszik megnyugtatni mindenkit a fényes jövő felől, és újabb eszközöket hódít meg a szolgáltatás, az összes belsős fejlesztőcsapata bezárt, és más kulcsemberek is dobbantottak a projekt mellől.

Árulkodó lehet azonban Phil Harrison alelnök februári nyilatkozata, amelyben azt fejtegette, hogy a jövőben jobban fókuszálnának arra, hogy a többi iparági szereplő hogyan használhatná ki a platformjukban rejlő lehetőségeket, ugyanis a Google egyik új álláshirdetése épp arra lehet bizonyíték, hogy mit jelent ez majd a gyakorlatban.

A termékmenedzsereknek szóló bejegyzés szerint a Google ugyan elkötelezett a saját szolgáltatása mellett, nagy lehetőséget látnak abban is, hogy más, hasonszőrű rendszerre vágyó cégek számára is elérhetővé tegyék az infrastruktúrájukat és az eszközeiket - vagyis a Stadia alatt futó vasat és technológiát nemes egyszerűséggel bérbe adnák, ami érdekes fordulatot jelenthetne a cloud gaming piacon.

8.
8.
Ganzer
Akarnak egyáltalán fejleszteni/fejlesztés alatt áll az oldal?
7.
7.
delphijos
Hát ja, IOS-en nekem is ezer éve ez van, Safariban és Chrome-on is. A másik ha megnyitok egy képet, és bezárom, marad egy fekete popup lablak az oldal felett, azt mondjuk a reload eltünteti.
6.
6.
szinkron
#4: Koszi. Érdekes a gamekapocs oldal, hogy kulon útmutató kell az elavult oldalukhoz, de leszarjak, ha valaki kerdez, mert nem mukodik.
4.
4.
#3: Mert csak ezen az oldalon van ilyen.

Pl Android és Chrome esetében

1) bármilyen lapon Chrome-ban nyomj fent jobb oldalon a 3 függőleges pöttyre.
2) beállítások
3) adatvédelem és biztonság
4) böngészési adatok törlése
5) csak a Cookiek és böngészési adatoknál legyen pipa
6) válaszd ki, hogy Gamekapocs.
7) Törlés

Utána újra be kell jelentkezni, de működni fog. IOS telón is hasonlóan kell működnie.
3.
3.
GemForge
#2: S azt hogyan tegyem mobilon? Erdekes, hogy csak ezen az oldalon szoktam ilyen problémába ütközni...
2.
2.
1.
1.
szinkron
Nem lehet elolvasni a cikket, mert egy galéria jön be.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...