2022-ben érhet el hozzánk a Disney+

  • Írta: gorien
  • 2021. augusztus 13.
  • Biznisz
Link másolása
A Disney igazán nem panaszkodhat a Disney+ sikereire, a streamingplatform ugyanis az előrejelzéseket is meghaladóan teljesít. A friss pénzügyi jelentésből azonban az is kiderül, hogy nálunk idén már biztosan nem vezetik be a szolgáltatást.

A Disney+ 2019-es rajtjával felpörgött a verseny a streamingszolgáltatók között, és a Disney platformja már rögtön az elején szépen állta a sarat, annak ellenére is, hogy a The Mandalorianon kívül sok exkluzív tartalmat nem tudtak felmutatni. Azóta persze már teljesen más a helyzet, szinte egy-két havonta érkeznek olyan új látnivalók a felületre, amelyek a Disney égisze alá tartozó nagy franchise-okból kerülnek ki.

Ennek eredménye is van: a The Hollywood Reporter szemlézte a The Walt Disney Co. harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben szerepel, hogy már 116 millió felhasználóval büszkélkedhet a platform, és ezzel felülmúlta az előrejelzéseket – legutóbb 100 millió előfizető körül jelentett a cég, amit akkor elmaradásként értékeltek.

A streaminggel foglalkozó részleg 4,25 milliárd bevételt könyvelhetett el, ami 57 százalékos növekedés az egy évvel korábbi számokhoz képest. Ünneplésként november 12-én Disney+ Dayt tartanak, amelynek a tartalma még nem ismert, de ezen a napon kerül fel a platformra a Home Sweet Home Alone és a Dzsungeltúra is.

Ami a jelentésből minket érint, az a Disney+ terjeszkedési menetrendje, pontosabban annak a megváltoztatása. A cég úgy döntött, elhalasztja több régióban is a platform idénre tervezett startját, ide tartozik Kelet-Európa, Közel-Kelet és Dél-Ázsia is. A jelentés alapján 2022 nyarára várhatjuk, hogy Magyarországra is elérjen a szolgáltatás.

10.
10.
crytek
#9: Netflixbe van 4-es csomag. Az a havi 1000ft az kb semmi ennyi tartalomért.
HBO GO ugye ingyen volt a semmibe nem került az előfizetésnél csak lehetett választani. Sajnos ez 100% hogy eltűnik (mármint az ingyenes része) a hazai HBO MAX bevezetésével.
9.
9.
delphijos
Az USA-ban volt valami felmérés, és az jött ki, hogy átlagosan az emberek jó estben 2 ilyen szolgáltatásra hajlandóak előfizetni ( ha a tartalom indokolja ) A többit meg beszerzik “okosba” inkább.
8.
8.
Ooorky
#7: Mi anno a hűtőhöz kaptunk 3 hónap hbo go-t :D
Jelenleg csak netflix van, az is 3 profillal, mert 3-an nézzük/fizetjük.
Meg RTL Most mert az ingyé van.
5.
5.
Straga25
Inkább menne csődbe a Disney.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...