Resident Evil 7 - tízmillió eladott példánynál jár

  • Írta: gorien
  • 2021. október 9.
  • Biznisz
A Capcom 2017-ben új alapokra helyezte a Resident Evil-sorozatot, miközben a gyökerekhez is visszatért. A Resident Evil 7 meg is találta a közönségét, világszerte már tízmillió példány talált gazdára belőle.

Négy évvel ezelőtt a Resident Evil 7 modern köntösbe öltöztette a klasszikus Resident Evil-élményt. Ethan Winters belsőnézetes kalandja pedig egyértelműen sikeres lett, kritikai és rajongói szempontból is. Ha valaki eddig is követte a számokat, azt nem érheti váratlanul a Capcom friss bejelentése, miszerint a Resident Evil 7 átlépte a tízmilliós álomhatárt eladások terén, elsőként a szériából.

A cég értékelése szerint ez nagyban köszönhető annak is, hogy mindig dinamikusan viszonyult a játék árához, azaz gyakran leárazásokkal elégítette ki a vásárlói igényeket, a digitális eladások pedig bőven kivették a részüket a sikerből. Ugyanakkor a Resident Evil: Village májusi megjelenése is jót tett a hetedik résznek, hiszen a kettőt többféle csomagban is lehetett együtt kapni.

A Resident Evil 7 eredetileg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg, de azóta megélt egy felhős Switch-kiadást, illetve Amazon Lunán és Google Stadián is játszhatóvá vált.

3.
3.
Geribácsi
Az egyik legnagyobb VR élmény.
2.
2.
crytek
Ennek örömére betolhatnák végre egy humble choiceba
1.
1.
xanatos0911
Happy days! Nekem a hetedik és a nyolcadik rész is nagyon bejött, várom a folytatást!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...