Megjelenési dátumot kapott az ELEX II

  • Írta: Shifty
  • 2021. november 10.
  • Megjelenés
Link másolása
A THQ Nordic az ELEX hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy jövő márciusban érkezik a nyitott világú szerepjáték folytatása. A bejelentéssel egy időben a játék a gyűjtői kiadásáról is lehullt a lepel.

A legutóbbi E3-on mutatkozott be az ELEX folytatása, amiben visszatérünk Magalan posztapokaliptikus tájaira. A második rész története igyekszik majd elmagyarázni, hogy mi vezette Jaxet az elszigeteltségbe, de az is kiderül, milyen fenyegetés miatt jött el az ideje, hogy főhősünk elhagyja száműzetését, és újra megpróbálja egyesíteni a világának még szabad lakóit.

A premierdátum leleplezése mellett a játék gyűjtői kiadásáról is lehullt a lepel, amit már elő is tudtok rendelni az ELEX hivatalos oldalán keresztül.

A játék a mai bejelentés szerint 2022. március 1-jén jelenik meg, méghozzá PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

4.
4.
hedzsooo
3.
3.
Extol
Valóban jó volt az első rész, de azért elég sok monoton pillanatban volt részem. Reméljük a 2 se lesz túl rossz
2.
2.
godach
#1: Na most kicsit felcsigáztál, mert a Gothic sorozata is nagy kedvencem volt a csapatnak és a Risen trilógiával is el voltam. Megjelenéskor kaptam meg a játékot, fordításra vártam de lehet nekiugrok majd akkor valamikor, ha ilyen jó véleménnyel vagy róla.
1.
1.
ARTURUS22
Istenem az 1 kegyetlen jó volt! Leàrazca vettem meg mert nagyon vegyesek voktak az értékelések, meg is értem miért. Nekem as 2 nekifutàsra sikerült beleràzodnom, de valami kegyetlen jó. Életem egyik legjobb jàtékélménye a Bloodborne mellet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...