Megérkezett a GTA-kollekció következő javítása

  • Írta: fojesz
  • 2021. december 1.
  • Letöltés
Befutott a Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition második nagyobb javítása, amely több mint száz bugot gyomlál ki a kollekcióból. Ezzel együtt kiderült, hogy csúsznak a dobozos változatok.

Az egy dolog, hogy mekkora felfordulás volt a Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition PC-s változata körül, talán még nagyobb baj, hogy a csomag platformtól függetlenül borzasztó állapotban jelent meg. Erről árulkodik az is, hogy a második nagyobb, 1.03-as verziószámot viselő patch több mint száz bugot javít.

A változtatások részletes listáját erre találjátok meg. A tapasz a lehető legváltozatosabb hibákat gyomlálja ki a kollekcióból: javítottak néhány typót az utcákon látható táblákon, most már nem fog esni az eső az épületekben az átvezetők alatt, és San Andreast is felhőtakaró fedi végre, ha kellően magasra repülünk, és onnan figyeljük. 

Ezzel együtt a Rockstar bejelentette, hogy a csomag dobozos kiadása késni fog egy kicsit: PlayStation 4-en és Xbox-konzolokon csak december 17-én fut be a lemezes változat, míg Switchen a jövő év elejéig kell rá várnunk.

Minden, ami fotómód: kövesd az Instagram-oldalunkat!
A Gamekapocs Instagram-oldalát azért indítottuk el, hogy felületet adjunk a magyar játékosok legjobb fotómóddal készített képeinek. Fogd a legjobb alkotásaidat, és csatlakozz hozzánk te is!
4.
iminimi
Minden mentésnél kidob.
Ha engedélyezve van a cloud,ha nem.
Újra tölt,megy tovább,a következő mentésig.
Automata mentésnél is.
A játék elején még nem csinálta.
Találkozott esetleg valaki ilyennel?
Mi lehet a megoldás rá?
köszi
3.
GemForge
San Andreas Box SX:
Kb. öt percem volt rá, hogy csekkoljam főleg Performace módban. Javulgat a helyzet, nem olyan sötét már minden, stabillabb a képfrissítés, de még mindig meg-megakad, ami persze teljesen érthetetlen.
Amúgy a Fidelity mód (ami még érthetetlenebb módon csak -jó ha- 30 fps XSX-en!!!) sokkal jobban néz ki. Akkor lenne készen szvsz ez a peccselgetős projekt ha legalább a Fidelity minőséget kapná a PS5-PC-XSX trió konstans 60 fps-sel. Addig elmehetnek kb a pitsába...
2.
Gerzson95
Még mindig nem tudja tartani a stabil 60 fpst full hd-n egy rtx 3060. Röhej.
1.
Zisten
Tegnap este beudrottam egy kicsit megnézni érzek-e változást.
(GTA3-at toltam)

Pozitívum:
- Stabilabbnak érzem a képfrissítést, úgy érzem sokkal simábban fut.
- A távolabbi épületek felbontása borzalmas volt és csak közel érve váltott át HD-ra. Ez finomítva lett. Már távolabbról nem HD, inkább elmosottabb, nem olyan ocsmány már mint korábban.

Negatívum:
- Menü hangot tettek a játékba. Mindenre pittyeg. Sőt, ha játék közben nézetet váltok arra is pittyeg. ÉS nincs külön hangra téve, ezért NEM LEHET KIKAPCSOLNI SE. Remélem az 1.04 kikapcsolhatóvá teszi, mert nagyon nem hiányzott és nem is kell.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...