Új helyzetjelentéssel bukkant fel az Ebb Software a Scornt illetően. Ebből kiderül, hogy a munkálatok továbbra is haladnak, aminek apropóján a stúdió ismét meg mert jelölni egy lehetséges időpontot a játék megjelenésére.
Az Ebb Software közel hét éve próbálja tető alá hozni a Scorn című horrorjátékát, amelynek művészeti megvalósítását H.R. Giger munkássága ihlette. A fejlesztői szinte évről évre bejelentik a megjelenését, ami eddig egyszer sem valósult meg – remélhetőleg ezúttal már tényleg a végleges dátumot írhatjuk le.
A 2022 októberét megjelölő videó mellé egy helyzetjelentéssel is jelentkeztek a fejlesztők, amelyből kiderül, hogy a játék 75 százalékával készültek el eddig – Ljubomir Peklar, az Ebb Software vezérigazgatója ki is használta az alkalmat, hogy megköszönje a támogatóknak és a leendő játékosoknak a kitartó türelmet.
A Scorn PC-re és Xbox Series X/S-re fog megjelenni.
És nyilván ők meg ha már adott a lehetőség ki akarják a játékukból hozni amit csak tudnak. Így hogy nincs ki / mi sürgesse őket megtehetik ezt.
De persze az ember ember egyből a leggázabb megoldásra gondoltok.
Többszörösen túlteljesített a közönségi finanszírozáson. A Microsoft is beállt mögé.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.