Mozgásban a Stargate: Timekeepers

  • Írta: gorien
  • 2021. december 15.
  • Videó
Link másolása
A CreativeForge Games stratégiai játékként támasztja fel a 2000-es évek elejének népszerű sci-fi tévésorozatát, a Csillagkaput. A Stargate: Timekeepersben egy specialistákból álló csapatot vezetünk tizennégy küldetésre.

Nem a Terminator: Dark Fate – Defiance volt az egyetlen játék, amit a minap bemutatott a Slitherine: a Csillagkapu-univerzumban játszódó Stargate: Timekeeperst is láthattuk a kiadó jóvoltából. Idén tavasszal derült ki, hogy a CreativeForge Games valós idejű stratégiai játékként álmodja újra a tévésorozatot, most pedig betekinthettünk az egyik küldetésébe is.

A Stargate: Timekeepers középpontjában Eva McCain parancsnok csapata áll, akikkel először a CSK-1 támogatóiként találkozunk, később azonban segítenek a jaffáknak, megküzdenek Molochkal, az unasokkal is megpróbálnak szövetséget kötni, és időhurokban is ragadnak. A csapat eltérő képességű ember és idegen tagokból áll, a tetteinknek pedig következményei is lesznek – épp ezért a csillagkapu technológiájának hála vissza is mehetünk az időben, hogy újracsináljunk egy küldetést, amiből egyébként tizennégy lesz összesen a kampányban.

Megjelenési dátumunk még nincs a játékhoz, platformjának egyedül a PC van megjelölve.

5.
5.
cikazz1994
Elèggè a Desperados 2-re emlèkeztet, ami nem is feltétlen baj nekem tetszik az a game. Meghàt Csillagkapu szóval úgyis vègigjàtszom majd. De azért egy AAA TPS-re mèg mindig vevő lennèk...
4.
4.
Chdz
Commandos: Copy Edition.. Elsőre többet vártam, de ahogy látom normális SG gém az valahogy kurv.ra nem jön össze (senkinek):D
2.
2.
DragonBleacPiece
Hát ez elég cringe, tps vagy fps kéne ahhoz hogy átjöjjön a jó öreg csillagkapu érzés, hogy átis megyek egy csillagkapun. De lehet hogy csak én vagyok túl savanyú :D
1.
1.
Nem tudom miért időutazást belekeverni szinte mindenbe, tipikus olcsó trükk, amivel meg lehet mindent magyarázni oszt jól van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...