Távozott a Ubisofttól a Skull & Bones társrendezője

  • Írta: gorien
  • 2022. január 9.
  • Homo Nobilis
Antoine Henry 2007-ben kezdte meg a munkáját a Ubisoftnál, tizenöt év után pedig készen áll továbblépni. A viharos életű Skull & Bones kormányához helyezték tavaly, amely a távozásával elveszti egyik rendezőjét.

A Skull & Bones fejlesztése a 2017-es bejelentése óta nem ér révbe: tavalyelőtt kiderült, hogy alaposan újra kellett gondolni az egész játékot, de azóta is csak halogatják, habár felröppent már a pletyka, hogy talán már a horizonton van a bétateszt. Annyi azonban bizonyos, hogy továbbra sem lesz egyszerű útja, hiszen elvesztette egyik rendezőjét - szúrta ki a VGC az úriember LinkedIn-oldalán.

Antoine Henry 2007-ben csatlakozott a Ubisoft csapatához, első projektje a Rayman Raving Rabbids 2 volt. Dolgozott több Rabbids- és Just Dance-játékon is, 2014-ben pedig Szingapúrba helyezték a Skull & Bones vezető játéktervezőjének. Tavaly ebből a pozícióból avanzsált játékrendezővé: többek között a multiplayer, a szolgáltatásstratégia és a központi gameplay loop kidolgozása volt a feladata. Henry tizenöt év után búcsút int a Ubisoftnak, készen „a közelgő, izgalmas, új kalandokra!”

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...