Konzolokra is megjelenik a Shattered

  • Írta: gorien
  • 2022. január 12.
  • Bejelentés
A Redlock Studio szerepjátéka, a Shattered – Tale of the Forgotten King idén új platformokat is bevesz a PC után. Ebben a sötét világban egy vándort alakítunk, akinek egy pusztulófélben lévő királyságot kell felfedeznie.

Egy évvel ezelőtt megjelent a Shattered – Tale of the Forgotten King, amelynek útját másfél éven át egyengette korai hozzáférésben a Redlock Studios, ugyanakkor az ötlete több mint egy évtizedre nyúlik vissza, ugyanis egy asztali szerepjátékból származik. Ezt a sötét világban játszódó kalandot hamarosan más platformokon is kipróbálhatjuk: 2022 első negyedévében PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, illetve Nintendo Switchre is megjelenik, míg PC-n bekerül az Epic Games Store kínálatába.

A Shatteredben egy darabjaira hulló királyságot kell felfedeznünk, amelynek pusztulása a királya eltűnése után vette kezdetét. A szerepjáték baljós atmoszférát és gazdagon kidolgozott, nyílt világot ígér, amelyben 3D-s és 2D-s pályarészek is keverednek. A harcrendszer elsősorban ügyességalapú, fegyvereket és mágiát egyaránt ötvöz, a csatákon és a felfedezésen keresztül pedig folyamatosan fejlődik a karakterünk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...