Megérkezett a The Wolf Among Us 2 első előzetese

  • Írta: gorien
  • 2022. február 9.
  • Videó
Link másolása
Ma este ismét mozgásban láthattuk a The Wolf Among Us második évadát. A Telltale Games srácai leültek Geoff Keighley-vel, hogy eláruljanak egyet, s mást a készülő játékról, de az első teljes előzetest is megmutatták.

A The Wolf Among Us 2-t még 2017-ben kezdte el fejleszteni a Telltale Games, és végül túlélte a stúdió csődbe menetelét és újra megnyitását is: három éve tudtuk meg, hogy tényleg el fog készülni. Hosszas hallgatás után a fejlesztők a minap jelezték, hogy Geoff Keighley-vel közösen tartanak egy streamet, amin többet is megtudhatunk a játékról. Állták a szavukat, ráadásul a fejlesztők és a szinkronszínészek beszélgetése mellett előzetest is kaptunk.

A The Wolf Among Us 2 hat hónappal az első évad vége után veszi fel a fonalat. Bigbyt megfosztották a pozíciójától, dühkezelési ülésekre jár, miközben Snow kénytelen a meselények seriffjeként boldogulni. Ismét öt epizódot kapunk majd, ám azok a tervek szerint egyszerre jelennek meg. Az előzetes az első részből tartalmazott jelenetek, amelyek alapján Bigbynek az Ózból ismert Dorothyékkal is meggyűlik a baja.

A The Wolf Among Us 2 PC-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, illetve PlayStation 4-re és PlayStation 5-re fog megjelenni 2023-ban.

4.
4.
C0m1n65un
Kicsit mintha más lenne a látványvilága. Sokkal színesebbnek tűnik, mint az első, de lehet, hogy tévedek. Túlszaturáltnak hat az egész.

Egyébként szegény cikkíró nem volt teljesen a helyzet magaslatán ebben a késői órában.

"Hosszas hallgatás után a fejlesztők a minap jelezték, hogy EGY Geoff Keighley-vel közösen tartanak majd egy streamet, amin többet is megtudhatunk a játékról."

"Ismét öt epizódot kapunk majd, ám azok a tervek szerint egyszerre jelennek MEG MAJD MEG."

Nem szép dolog éjszaka is dolgoztatni a meggyötört cikkirókat. Ejnye-bejnye Gamekapocs úr! XD
3.
3.
Grabowsky30+
Imádtam az első részt és várós nagyon a második, már azt hittem nem fog elkészülni. Marha jól nézett ki ez a rajzfilmes grafika sok framemmel! Pedig nem kéne neki, totál ellentmondásos, de mégis állat!
2.
2.
Ganzer
Francba, messze még a megjelenés.
1.
1.
Eragon51
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...