A Baldur's Gate: Dark Alliance 2-t is kiadják újra

  • Írta: gorien
  • 2022. február 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A Black Isle Studios a Baldur's Gate: Dark Alliance után a folytatást is újra ki fogja adni, hogy az modern platformokon is élvezhető legyen – és persze ez azt jelenti, hogy húsz év után PC-n is játszhatóvá válik a játék.

Tavaly a Black Isle Studios úgy határozott, hogy modern masinákra is kiadja az eredetileg 2001-ben megjelent Baldur's Gate: Dark Alliance-t, ami ráadásul először vált játszhatóvá PC-n is – igaz, arra egy fél évet várni kellett a konzolos megjelenés után. Mikor a PC-s változat is befutott, a Black Isle jelezte, hogy nem volna ellenére a folytatás újrakiadása sem, és lám, tegnap bejelentették, hogy az is úton van.

A Baldur's Gate: Dark Alliance 2 három évvel az első rész után jelent meg, szintén PlayStation 2-re és Xboxra. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol abbamaradt, ám ebben három karakter helyett már ötből választhatjuk ki a nekünk tetszőt, attól függően, hogy például nyers erővel vagy nekromanciával szeretnénk rendet vágni a Baldur's Gate-re törő gonoszok között.

Az első rész újrakiadásához hasonlóan a Dark Alliance 2 is játszható lesz PC-n, Nintendo Switchen, PlayStation 4-en és Xbox One-on. A Black Isle Studios konkrét dátumot nem adott meg, csak annyit, hogy hamarabb megérkezik, mint gondolnánk.

1.
1.
Shao Kahn
Ps4-en dobozosan jelenik meg, vagy playstation plus-ban?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...