Rendezőt kapott a Deadpool harmadik része

  • Írta: Shifty
  • 2022. március 12.
  • Cooltúra
Link másolása
A Free Guy és Az Adam-projekt után harmadik alkalommal is együtt dolgozik majd Ryan Reynolds és Shawn Levy, ugyanis hivatalossá vált, hogy a most már a Disney égisze alatt készülő harmadik Deadpool-filmet is az utóbbi fogja rendezni.

A The Hollywood Reporter jelentette először, hogy Shawn Levy személyében végre megtalálta rendezőjét a Deadpool harmadik része. Az is biztossá vált, hogy az első két Deadpool-film írópárosa, Rhett Reese és Paul Wernick is visszatér a folytatáshoz, ami azt is jelenti, hogy mégsem a korábban emlegetett Lizzie Molyneux-Loeglint és Wendy Molyneux Emmy-díjas duója írja a forgatókönyvet. A szereplőgárdából egyelőre csak Ryan Reynolds - Twitteren így üdvözölte a hírt - a biztos, de a rendező és a forgatókönyvírók megtalálása és véglegesítése után valószínűleg felgyorsulnak majd az események.

 A 2016-ban és 2018-ban megjelent Deadpool-filmek mindegyike több mint 780 millió dollárt termelt világszerte. Miután a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot úgy tűnt, a harmadik rész léte veszélyben van, hiszen a stúdió alapvetően a családbarát tartalmakra helyezi a hangsúlyt. De a Disney elnöke, Bob Iger egy 2019-ben adott nyilatkozatában leszögezte, a rajongóknak nem kell aggódniuk, mert a Deadpool 3 továbbra is R-besorolású film lesz, ahogy több felnőtteknek szóló Marvel-történettel is készülnek majd a jövőben.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...