Egy másodperc alatt tölthetnek be a PC-s játékok

  • Írta: Shifty
  • 2022. március 24.
  • Hardver
Link másolása
Az éppen zajló GDC-n a Luminous Productions megmutatta, hogy a Microsoft nemrég bejelentett újdonsága, a DirectStorage mennyire segíti majd a PC-s játékok töltési idejét. A megfelelő hardverrel akár egy másodpercre csökkenhet ez az idő.

A jelenlegi generációs konzolok legnagyobb újítása, hogy a bennük megtalálható NVMe SSD-knek köszönhetőn elképesztően sokat gyorsult a játékok töltési ideje. Közben a Microsoft már javában dolgozott azon, hogy az elképesztő adatmennyiséget, amit a GPU-ra zúdítanak, azzal ne a processzornak kelljen először megbirkóznia. A DirectStorage API pontosan azért született, hogy egyrészt gyorsabb töltési időt, valamint még részletesebb játékvilágokat kapjunk. Az új API segítségével ugyanis az adatok beolvasása és a különböző, szükséges fájlok elérése párhuzamosan történik, vagyis egyszerre több olvasási feladatot tud egymás mellett futtatni a rendszer.

Az ehhez szükséges SDK már elkészült, vagyis a fejlesztők a megjelenés előtt álló játékaikban már alkalmazhatják is a megoldást, de azon sem lepődnénk meg, ha utólagos sebtapaszok formájában a már megjelent címek némelyike is kapva kapna majd az alkalmon, hogy gyorsítson a töltési időn. Ráadásul az új API nem csak Windows 11-en, de Windows 10-en is tökéletesen fut, vagyis azok sem maradnak ki belőle, akik még nem váltottak az új operációs rendszerre.

Egyelőre csak a Forspoken kapcsán ismert, hogy a játék már úgy jelenik majd meg októberben, hogy használni fogja a technológiát, aminek egyik alapfeltétele, hogy rendelkezzünk egy 5000 MB/s sebességű NVMe M.2 SSD-vel. Ha ez megvan, akkor ahogy az a Forspoken GDC-s bemutatójából is látszik, kicsit több mint egyetlen másodperc is elegendő lesz ahhoz, hogy betöltsön a játék.

15.
15.
Viktor_The_Best
#10: Ok, koszi, nem tudtam...
14.
14.
GAMEROD
#13: Jó. 100-ból van kb. egy olyan játék ami nem ír ki információkat, tippeket töltőképernyő közben. Nagy öröm.
13.
13.
crytek
#12: Hát nem mivel a videóban is 1.7 sec van :) :)

Amúgy ki a tökömnek kell töltőképernyő? Oldják meg hogy az egész game egy "egész" legyen
12.
12.
GAMEROD
Soha nem fog egy másodperc alatt betölteni egyik sem, mivel van egy minimum idő minden töltőképernyőhöz rendelve, amennyi idő alatt normálisan megjeleníti az információkat.
11.
11.
xanatos0911
#9: Ezek szerint nem troll vagy, csak szimplán kétbites a rendszer?
10.
10.
crytek
#9: Ha érdekelne a dolog utananéznél...

"AMD says its framerate-boosting FSR 2.0 is also headed to Xbox and these Nvidia graphics cards" Szóval nvidia karikkal is megy majd
9.
9.
Viktor_The_Best
Engem az erdekel hogy ez a jatek hogy fog futni Nvidia videokartyaval. Mutogatjak itt ezt az AMD fidelity bullshitet meg minden... akkor az Nvidia DLSS-t nem is fogja tamogatni a jatek, igaz? Most akkor vegyunk ket videokartyat (AMD, Nvidia) es cserelgessuk a gepunkbe jatektol fuggoen hogy epp mivel jatszunk??? Borzaszto!
8.
8.
KopyAti
Én most pakoltam a Ps5 be egy 1TB-os WD 7000 M.2 SSD-t. Bár a rendszer azt írja, hogy 6650 Mb/s. Akárhogy is, brutál gyors.
7.
7.
honest guy
#1: Nekem is van. Viszont ha képes rá a rendszer, akkor miért ne töltsön be egy másodperc alatt?
6.
6.
csete1
Annak idején a Battlefield 1942 megjelenésekor kb úgy nézett ki a történet, hogy rákattintottam kétszer a játék ikonjára, kimentem kaját csinálni. Visszatértem, a menüben beállítottam milyen csatát szeretnék, majd a töltőképernyő alatt gond nélkül megebédeltem. :)
Volt vagy 20-25 perc összesen mire az asztalról eljutottam a lövöldözésig.

Persze ez sem volt ebben a formában jó, de azért jobban megbecsültem a játékot. Régebben minden játékot jobban megbecsültem mint mostanában. Nehezebb is volt játékhoz jutni, kevesebb játék is volt, kisebb volt a választék.

Emiatt a töltési idő miatt pedig nem hiszem hogy SSD gamingre váltok. (PS5-öm van, ott szeretem a gyors töltést, de PC-n kb. mindegy)
5.
5.
pszihoapu
mivel az erdemi hardware fejlesztes mar vagy tiz eve pang, kitalalnak minden szart, csak hogy uj hardware-t kelljen venni. rohej az egesz.
4.
4.
GemForge
#1: Ez a jelen generáció egyik legjobb húzása. Persze mint minden jóhoz, ehhez is hamar hozzá lehet szokni.
3.
3.
crytek
#1: Sokszor 20 másodperc az rengeteg összeadod és órák jönnek ki a semmiért..
2.
2.
Heldengeist
Na most ahhoz képest, hogy annak idején a Half-Life 2 20-30 percenként másfél percet töltött.
1.
1.
Anti4730
Igen, mert senkinek sincs ideje vegig varni azt a kemeny husz masodpercet..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...