SGF 2022: Digitálisan sem lesz idén E3

  • Írta: gorien
  • 2022. március 31.
  • Rendezvény
Link másolása
Az ESA úgy döntött, idén semmilyen formában nem fogja megtartani az E3-at. A szervezők korábban már lemondtak a személyesen látogatható rendezvényről, de most a digitális változatot is elengedték.

Az Entertainment Software Associationre és éves rendezvényére, az E3-ra alaposan rájár már a rúd évek óta. Nem a koronavírus-járvánnyal vették kezdetét a bajok, de 2020 volt az első olyan esztendő, amikor elmaradt a többnapos programsorozat. 2021-ben egy kizárólag digitális eseménnyel jelentkeztek, majd idén ismét reménykedtek a személyesen látogatható rendezvényben, de januárban végül mégiscsak a virtuális műsornál maradtak.

Először Will Powers, a Razer PR-vezetője tweetelt róla, hogy értesítést kapott a digitális E3 lefújásáról, majd ezt az amerikai IGN is megerősítette. Az ESA teljes mértékben lemondott arról, hogy idén E3-ot tartson – a belsős források szerint hiába tervezgették, nem volt jelentősebb lendület mögötte –, és helyette arra készül, hogy 2023-ban mutassanak be egy látványos visszatérést.

Nem ez az egyetlen videojátékos rendezvény, ami kihagyja az idei évet: az Electronic Arts is úgy döntött, hogy nem tart EA Play Live-ot, és helyette külön-külön jelenti be a játékait. A Summer Game Fest azonban változatlanul meg lesz tartva, az azt vezénylő Geoff Keighley egy kacsintós smiley-val reagált is a hírre.

Ez a hír a Summer Game Fest-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!

11.
11.
DarkCrash
#9: Kerülöm is nagy ívben őket. Persze vannak kivételek pl Horizon, de nem erőltetem.
9.
9.
HMoody
#6: Majd a piac eldönti, hogy ki és hogy un rá. ;) Ha nem tetszik, ne vedd. De nyilvánvalóan nagyon sokan nem unnak rá (én se), ha ennyire megy a műfaj.
7.
7.
crytek
Nem is gáz. Felesleges pénzköltés volt csak. Aki valamit be akar mutatni az csináljon egy youtube/twitch /akármi "eventet" úgyis ha híre mert 876 ezer portál lehozza...
2.
2.
Viktor_The_Best
Akkor hogy fogjuk latni vagy hol a jatekbemutatokat???
1.
1.
Gerzson95
Amilyen pocsék volt (microsoftot kivéve) nem is kár érte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...