Megérkezett a Thor: Szerelem és mennydörgés előzetese

  • Írta: gorien
  • 2022. április 18.
  • Cooltúra
Link másolása
Az eredeti Bosszúállók közül egyedüliként Thor már a negyedik mozifilmjével jelentkezik. A nyáron érkező Szerelem és mennydörgésben maga mögött hagyná a szuperhőslétet, de ez nem fog simán menni.

Heteken belül beveszi a mozikat a következő Marvel-kaland, a Doktor Strange az őrület multiverzumában, de a stúdió nem hagy minket sokáig kétségek között azt illetően, hogy mit várhatunk rögtön utána. Thor negyedik, a Szerelem és mennydörgés alcímmel ellátott mozifilmje július 7-én premierezik – megjött végre az első mozgóképes kedvcsináló is hozzá.

A Végjáték eseményei után Thor szögre akasztotta kalapácsát, és önmagát keresve járja a világot a Galaxis Őrzőivel. A rövidke teaser az alapfelállásnál többet még nem árul el a cselekményről, így például a Christian Bale játszotta Gorr, az istenek mészárosa is rejtve maradt, ellenben az újjáépített Mjölnirre és Jane Foster Thorjára már vethettünk egy pillantást.

Chris Hemsworthön és Natalie Portmanen kívül Tessa Thompson, Jaime Alexander és Taika Waititi is visszatér, illetve tiszteletét teszi Chris Pratt, Dave Bautista, Vin Diesel, Bradley Cooper, Karen Gillan és Pom Klementieff is. Hovatovább vadonatúj isteneket is megismerünk Russell Crowe Zeusza és Akosia Sabet Básztete személyében.

8.
8.
Nate Hope
Nem mondom, hogy a Ragnarök borzalmas volt, de néha gutaütést kaptam a debil humorától. Ez egyelőre nem néz ki rosszul, de félek tőle, mondjuk nem annyira, mint a Doctor Strange 2-től.
7.
7.
Aanash
#5: Be is baszna ha így lenne.
De látom szívedre vetted.
Nem kell, amúgy igen, a haverom a rendező, a forgatókönyv írásában is segítettem neki.

Christian Bale-re kifejezetten kíváncsi vagyok és a film is várós, az előző kommentemben csak annyit írtam, hogy bőven volna még lehetőség a karakterben és az eddigi történetében akár ellenfelek nélkül is.
6.
6.
ÉnVok
#1: Ki kell hogy ábrándítsalak mert rosszul tudod. A görög istenek a marvel univerzumban pont hogy a Föld istenei. Sőt mi több az Asgardiakkal ellentétben ők valóban istenek hisz halhatatlanok az Asgardiak meg csak névlegesen istenek hisz ők csak egy földönkívüli halandó faj tagjai.
5.
5.
Gykrizsi
Nagyon várom. Tudom, hogy megosztó volt, de én imádtam a 3. részt is, és Waititi azóta még nagyobb kedvencem lett a Jojo révén. Számomra ő kötelező nézés lett mára. Magukat a képrégenyeket is imádtam, ami alapját adja történetnek, persze várhatóan eléggé eltérnek majd tőle. Nem vagyok egy MCU szuperrajongó, de mind ezt, mind a Doctor Strange filmet speciel nagyon várom.
4.
4.
hedzsooo
#2: Köszi! Most már tuti hogy nem fogom megnézni a filmet, miután így szét tudtad spoilerezni... A film rendezője 1 közeli haverod talán?

"Sajnos", a kepregenyes fantasy tortenetek tulnyomo tobbsege (is) mar csak ilyen, mint meg nagyon sok mas tortenet is, ami a mesekbol ismert motivumokbol (is) epitkezik. Van benne szinte mindig 1 "gyenya", jaja... Ez 1 ilyen mufaj, rendszerint ilyesmi tortenetekkel, aha:)
3.
3.
hedzsooo
Hmmm... Kommenteljek 1 adott temaban amihez nyalvanvaloan nem sok kozom volt eddig, vagy inkabb csak muvelodjek, olvassak utana magam eloszor picit? Nehez kerdes ez bezony... :)

Amúgy a film várós! ...Igen, néha megtalálom az ékezeteket.:)
2.
2.
Aanash
De minek kell már megint valamilyen gonosz ellenfél?
Már az alap helyzet, hogy Thor lelép és keresi önmagát, képes arra, hogy a karakter kaphasson egy szép történetet, fejlődést, humort és lezárást.
Ide abszolút nem kell valamilyen ellenfél, aki ráadásul mondvacsinált indokkal van berágva.
Gondolom a Thor csaj méltó lett a kalapácsra, vagy ő, vagy valaki összerakta, és az új Asgard élére állt, a genya meg bekavart náluk és Zeusz papáig üldözték, ahol összefutnak Thorral és összefognak.
Önnyi.
1.
1.
Shao Kahn
Zeusz? Bár nem ismerem 100% -osan a marvel univerzumot, annyit azért tudok, hogy a marvel univerzumban a viking mitológia a valóság, nem a görög (az a DC univerzumé), szóval miféle Zeuszról beszélünk itt? Ezt nem értem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...