Júniusban jelenik meg a Diablo Immortal, ráadásul PC-re is

  • Írta: Shifty
  • 2022. április 25.
  • Megjelenés
A Blizzard bejelentette, hogy június első hetében jelenik meg a 2018-ban bemutatott, eredetileg mobilokra szánt Diablo-mellékszál, a Diablo Immortal. A jó hír mellett az is kiderült, hogy PC-n is játszható lesz a játék.

A Blizzard még 2018-ban jelentette be a Diablo-sorozat mobilos mellékágát, a Diablo Immortalt, aminek meglehetősen hűvös volt a fogadtatása, a rajongók ugyanis nagyon csalódtak a stúdióban, amiért nem egy teljes értékű Diablo-epizódot leplezett le - rá egy évvel ezt pótolták a Diablo IV képében.

Az eltelt évek során aztán radar alá került a játék fejlesztése, amiről ma kiderült, hogy már nem tart sokáig, ugyanis az ingyenesen beszerezhető Diablo Immortal június 2-án jelenik meg Androidra és iOS-re. Ami viszont ennél is örömtelibb hír, hogy a korábbi cáfolatok ellenére a Diablo-mellékág PC-n is játszható lesz.

A mobilos változatok megjelenésének a napján a rajongók csatlakozhatnak majd a PC-s kiadás nyílt bétatesztjéhez - erre ide kattintva tudtok regisztrálni. Ráadásul a játék mindhárom változata támogatni fogja a crossplay és cross save funkciókat is.

3.
3.
kanguru
Jo vicc lett volna ha a PC platform szoftver kiralya (MicroSoft) nem adja ki a jatekot csak konkurrens platformokra lol. Ha sikeres lesz jon majd Xbox verzio is 99%.
2.
2.
Fooxfire
#1: Nem ugyanaz az, az emulátoros android játék, mint a PC port.
Szerintem jó az hogy szántak rá, az eredeti 50 óra development time mellett +5 órát a pc portra. "KEKW"
1.
1.
Straga25
Bluestacks és minden Androidos játék játszható pc-n.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...