Megvan az idei Xbox és Bethesda Showcase dátuma

  • Írta: szlav
  • 2022. április 28.
  • Rendezvény
A hivatalos E3 ugyan elmarad, de a játékipar legnagyobb szereplői mégis megtartják a nagy nyári műsorukat. Így tesz természetesen a Microsoft is, aki ismét együtt küldi színpadra az Xboxot és a Bethesdát.

Az egységes E3 koporsójába a bekerült az utolsó szög is, amikor a rendezők bejelentették, hogy idén digitális formában sem kerül megrendezésre a konferencia. Csüggedni azonban nincs okunk, hiszen idén is tombol a Summer Game Fest, a legnagyobb stúdiók és konzolgyártók pedig önálló eseményeket tartanak a nyár során. Így tesz a Microsoft is: a redmondiak június 12-én, magyar idő szerint este 7 órakor vetítik le a saját műsorukat.

A felállás idén is hasonlít majd a tavalyihoz, vagyis az Xbox Game Studios képviselői és a Bethesda Softworks fejlesztői együtt állnak majd a kamerák elé. A zöldek egyelőre csak annyit árultak el, hogy a főszerepet az Xboxra és PC-re készülő, illetve a Game Passbe érkező legújabb címek kapják majd, de mivel Todd Howard bandáját is színpadra hívják, elkönyvelhetjük, hogy a Starfieldről (és talán a The Elder Scrolls VI-ról?) is szó esik majd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...