Total War: Warhammer III - befutott az idei roadmap

  • Írta: szlav
  • 2022. április 30.
  • Letöltés
Link másolása
A démonseregek ostrom alá vették Grand Cathay és Kislev birodalmait, de a legnagyobb összecsapások még hátra vannak. A Creative Assembly felvázolta, hogy milyen frissítésekre számíthatnak a Total War: Warhammer III játékosai.

A Total War: Warhammer III fantasztikus zárófejezetet adott a nagysikerű 4X/RTS-szériának, de a történet még közel sem ért véget. Számos javítás és tartalmi DLC várja még a hétvégi stratégákat, no meg persze az Immortal Empires gigászi kampánya is, ami egy hatalmas világtérképen egyesíti majd a három Total War: Warhammer-játék összes tartalmát.

A Creative Assembly csapata a közönség elé bocsátotta a fenti roadmapet, melynek hála megtudhattuk, hogy hozzávetőlegesen mikor számíthatunk a nagyobb frissítésekre. Az idei első félév a finomhangolásoké, a harmadik negyedévben azonban megérkeznek a komolyabb újdonságok is, legyen szó a kisebb DLC-csomagokról, az Old World első nagy átalakításáról. Ekkor lép bétafázisba az Immortal Empires is, ami sokak számára teljessé teszi majd a játékélményt.

Az év vége felé ismét lelassul a tempó, hiszen ekkorra csak néhány különleges egységet ígér a roadmap, a Creative Assembly csapata azonban téveszthetetlen nagybetűkkel ígérte meg, hogy 2023-ban és azt követően is újabb tartalmakkal bővítik majd a Total War: Warhammer III-at.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...